A Mazda MX-30 alakja vitathatatlanul mai, most mégis 1981-ből tűnt fel egy elfeledett koncepció, mely akár szellemi elődnek tekinthető. És a Milánói Dóm előtt készült gyári fotó sem véletlen, a japán cég sok szálon kapcsolódik az olasz formatervező hagyományokhoz.
Kétterű kocsiszekrényben négyszemélyes kabin, képernyő műszerek helyett, két nagy ajtó oldalt és egy hátul, jövőbe mutató, de már a kor színvonalán megvalósítható hajtáslánc és kiemelkedő légellenállási együttható: ez leírás tökéletesen ráillik az MX-30-ra. A képen azonban olyan részletek is feltűnhetnek, mint a bukólámpa, a csak bal oldalra szerelt külső tükör vagy éppen a manapság nem divatos aranybarna fényezés. Ez az MX-81 koncepció, mely már negyven éves, mégis könnyű elhinni, hogy a két autót összeköti valamiféle kapocs.
Az MX-81 az első Mazda eXperimental projekt volt, a szám pedig az 1981-es Tokiói Autószalonra utal, ahol bemutatták. Akkoriban Matasaburo Maeda (Hepburn szerint írva a nevét) volt a formatervező részleg főnöke, de nem házon belül, hanem a Bertone stúdióval rajzoltatta meg a kupé prototípust – bizonyára ezért készültek Milánóban a fotói. Maeda san nem véletlenül fordult az olaszokhoz, hiszen már akkor a formatervező részlegen dolgozott, amikor az 1963-as Mazda Familiát formázta Giorgetto Giugiaro, a Bertone képviseletében. Azzal indult a japán gyár és az olasz formatervező házak együttműködése, melynek máig érezhetőek hatásai.
Mindez persze rég a múlt ködébe veszett, hiszen az 1,5 literes, 130 lóerős turbómotorral elképzelt MX-81 annyira túlmutatott mindenen, amit akkoriban a Mazda készített, hogy közvetlen folyománya nem került utcára. Ám tavaly, a cég 100 éves évfordulója, és az MX-30 bemutatója kapcsán valakinek eszébe jutott a prototípus – és kiderült, hogy megvan az még az egyik raktárban. 2010 óta ráadásul Matasaburo fia, Ikuo Maeda felel a formatervezésért a Mazdánál.
Az ifjabb Maeda azt meséli, hogy bár középiskolásként ott volt, amikor signore Giugiaro Hirosimába látogatott a Familia tervezése kapcsán, de nem akart apja nyomdokaiba lépni. A Steve McQueen-féle Le Mans című film hatására indult mégis autós pályára, tanult formatervezést, és lépett be 1982-ben maga is a céghez. De valószínűleg rossz lehetett a viszonya apjával, mert elmondása szerint úgy vett RX-7-et, és látogatott vele a szülői házba egyik alkalommal, hogy fogalma sem volt arról, az idősebb Maeda tervezte a sportkocsi vonalait.
A tavalyi évre ugyan már rányomta a bélyegét a koronavírus, ám ez nem akadályozta meg Maeda sant és munkatársait, hogy ha már ráakadtak a kapocsra, mely az MX-30-at harmonikusan beilleszti a Mazda történelmébe, akkor ennek emléket állítsanak. Ráléptek a régi kulturális hídra és egy olasz műhelyt bíztak meg a helyreállítással, akik mindent megtettek az eredeti alkatrészek mentéséért, majd elkészülhetett a régi fotó modern mása, immár az MX-30 társaságában.
A történet gyökerét azonban mélyebben kereshetjük, van ugyanis még egy, ma is élő szerelője az olasz műhelyek és a japán autógyárak kapcsolatának: Hideyuki Miyakawa. Japán embertől talán szokatlan kalandvággyal ő nem a biztos életpályát választotta, hanem egy 125 köbcentis motorkerékpárt, aminek nyergében világ körüli útra indult 1960-ban, egy barátjával.
Ennek részeként Torinóban hosszabb időre megállt, az autószalonról tudósított japán szaklapok számára, ott ismerkedett meg későbbi feleségével, Maria Luisa Bassanoval, aki olasz-japán tolmácsként dolgozott. És ott ismerkedett meg az ekkoriban talán a csúcson járó olasz autószabászatokkal, a Ghiával, a Touringgal és persze a Bertonéval. Hazatérve egy családi kapcsolaton keresztül találkozott Tsuneji Matsudával, a Mazda elnökével, az alapító Jujiro fiával, és vázolta neki, milyen előnyökkel járhatna az olasz formatevezők bevonása a japán gyár munkájába. Hát így került oda a Bertone, így Giugiaro, és így alakult, hogy bár mostanában maguk tervezik az autókat, a Mazda a máig nagy hangsúlyt fektet az olasz formatervezés hagyományaira, az ott lefektetett elvek követésére – és szerintem ezt érezni az autóikon.
Ha már előkerült az MX-81 és a restaurálása mellett döntöttek, film készült erről és a történet szereplőiről. Ugyan olasz és japán az elhangzó nyelv, de angol a felirat – érdemes rászánni egy negyedórát.
