A Tatra T87 egy kicsit a Monarchia szellemét őrzi - magyar ötletekkel, osztrák tervezéssel, cseh mestermunkával készült, és csodálatos lett. De azért 1936-ban még senki sem tudott tökéletes autót gyártani.
Hans Ledwinka az autóipar egyik zsenije volt, nem vitás. Az 1878-ban, Alsó-Ausztriában született mérnök leghíresebb munkái a két világháború közötti Csehszlovákiában készült Tatrák voltak, de bizonyos értelemben tekinthetjük a Volkswagen egyik atyjának is, mert ahogy Ferdinand Porsche később udvariasan nyilatkozta: rendszeresen nézték egymás kezét tervezés közben. De annyira közelről, hogy a háború után kártérítést fizetett a VW a Tatrának.
Ledwinka nevéhez köthető a központi csőre, mint teherhordó elemre épülő gerincváz (backbone chassis) kifejlesztése, amit a Bogárban is láthatunk, a Tatra teherautói pedig a mai napig használják, hatása tehát óriási. Mivel vasúti- és teherjárművek mellett luxusautóban utazott a Tatra, így Ledwinka talán leghíresebb kreálmánya a T87 lett. Ez az 1936-ban bemutatott csoda a harmadik az áramvonalas Tatrák sorában, és a második, mely a szériagyártást is megérte, ám elődjéből, a T77-ből háromszáz se készült. A T87-t viszont több mint háromezer példányban gyártották 1950-ig, és már életében legendák övezték.
Elképesztő art deco vonalai nem csak látványosak, de az akkoriban szokásos guruló toronyházak között hallatlanul jó, mindössze 0,36-os a légellenállási együtthatója, így hiába volt csak 85 lóerős, mégis megfutotta a 160 km/órát. Mert tervezője a Hitler kezdeményezésére kiépíteni kezdett autópálya-hálózatra szánta. Igen ám, de a Ledwinka-koncepció nem csak központi csővázból állt! Része volt a lengőtengelyes független hátsó felfüggesztés és a léghűtéses farmotor is, a T87 esetében egy háromliteres V8.
Az eredmény elképesztően csendes, kifinomult, nagy sebességű utazószedán lett, ami annyira tetszett a németeknek, sőt Hitlernek személyesen, hogy Csehszlovákia megszállása után is tovább gyárthatta a Tatra, és sok német tiszt vásárolt belőle. Azonban e német tisztek aztán meglepően nagy számban szenvedtek balesetet a fenséges Tatra volánjánál, olyannyira, hogy a legendárium a csehek titkos fegyvereként tartja számon a T87-et, és állítólag egy idő után már tiltották a Wehrmachtnál a vásárlását. A legendás kényelem és elegancia azonban fenntartotta a kocsi iránt az érdeklődést, így ma értékes gyűjtői kincs, és akad belőle kiállítva is, például az amerikai Lane Motor Museumban.
Na, az övékkel borult fel a Hagerty Media újságírója.
A Hagerty veteránok és más értékes gyűjtői típusok biztosítására szakosodott társaság, saját médiafelületén ezt a közönséget igyekszik kiszolgálni. A Lane Motor Museummal olyan sorozatot indítottak, amiben hírhedten rosszul viselkedő autókról igyekeznek kideríteni, milyenek valójában, mai szemmel, és a tapasztalt újságírót és pilótát, Sam Smith-t bízták meg a témával. Rögtön elsőre a legendás náciölővel kezdtek, talán mert a Lane gyűjteményben komoly Tatra-kolónia lakik, egészen korai kocsiktól fel a 613-as mentőig.
Természetesen szó sincs ludditákról, nem az volt a cél, hogy felborítsák ezt a gyönyörűséget, csak igyekeztek zárt pályán, bóják közt kitapasztalni, mennyire volt valójában veszélyes a T87 viselkedése. Sam Smith részletesen leírja, hogy már a múzeumból a helyszínre tartva, a nyílt autópályán megtapasztalhatta a kocsi kettősségét. Egyrészt azt, micsoda csendben és nyugalomban siklik 120-130 km/h körül is, másrészt azt, ahogy egy elhaladó kamion menetszelétől váratlanul becsóvált a feneke, és több száz méter volt, mire ismét megnyugodtak a kedélyek.
A borulást több próba előzte meg, ezekben a T87 már egész kis sebességgel is könnyen farolásba kezdett, mert ha egyszer elindult valamerre a hátsó része, akkor azt az irányt tartotta, akkor is, ha a sofőr időközben meggondolta magát. Ám a gumik annyira meghajoltak ezeken a próbákon oldalra, hogy a múzeum munkatársai a keréknyomás emelését javasolták, mert féltek, a veteránokra szánt Michelin X radiál lepattan a felniről. Ebből lett valószínűleg a baj: a keményebbre fújt abroncs jobban tapadt, a kitérésre hajlamos lengőtengellyel egyszerűen „leakadt”, és átborult a kocsi a saját gumiján, szinte mintha kőnek ment volna.
Fontos megjegyezni, hogy bár ez az abroncs évtizedekkel ezelőtti technikát képvisel, így is jóval modernebb, mint a diagonál kerekek, amihez a Tatra futóművét méretezték. A borulás tehát valószínűleg nem volt gyakori, ám az egyértelműen kiderült a kísérletből, hogy képzett sofőr kellett kezeléséhez, mert egy figyelmetlen, lassan reagáló pilóta akár a nyílegyenes autópályáról is lerepülhet vele. Persze ez olyan tudás, amit ma már nagyon kevesek mindennapjában ad segítséget, de az legalább bebizonyosodott, hogy a T87 nem csak a legendára, de a hírhedtségre is rászolgált.
A felhasznált fotókat Andrew Trahan készítette.
