Az Astra halad az autóvá válás útján. A rozsda nagyja eltűnt, a motor nem eszi az olajat, de minden kihúzott tétel, mintha hozna egy új problémát. Amiről ebben a posztban szó lesz, már nagyrészt megjelent videókban, de azért van pár kimaradt jelenet, ahol nem forgott a kamera, de érdemes róla megemlékezni.
Minden probléma két hete, szerdán kezdődött. Miskolcra indultam reggel 5:30-kor, hogy megcsináljuk az Astra alvázvédelmét. Hosszas folyamat ez, hiszen a csiszolás, a kezelés, majd a védőréteg felvitele és száradása legalább kétnapos művelet, épp ezért az ottani rokonoknál terveztem megszállni. Budapest-Miskolc 2,5 óra, neki is indultam, egyszerre remek alkalom kínálkozott arra, hogy a tankcsere óta először megtankoljam az Astrát. Már úgy rendesen.
Van, akit nem érintenek az üzemanyagárak, mert mindig 2000-ért tankol, eddig én is ilyen voltam az Astrával, de nem a fillérkúrás vezette a kezem, hanem az előrelátás. Hol a lakatolás, hol az alvázvédelem miatt arra számítottam, hogy majd le kell szedni a tankot, nem akartam sem magam, sem mást megszívatni a leszívatással. Viszont sok éhezés után sem kezdünk zabálással, ezért csak 30 litert locsoltam a szinte üres tankba.
Ez azért volt remek döntés, mert így csak cirka 10 liter folyt el. Amikor kijöttem az épületből, messziről látszott az inkontinencia, a tankból több ponton csöpögött a a benzin. Illetve csak így mesélem, hogy kevésbé fájjon, valóban folyt a drága nedű. Gyorsan legurultam a murvára, hiszen nem lett volna jó, ha egy komplett benzinkút ég le miattam, majd elkezdtem vakarni a fejem.
Nem sokkal reggel hat után járt az idő, nálam kivételesen se szerszám, se más nem volt, a hőmérő komótosan mászott egyre közelebb a 30 fokos osztáshoz, jól alakult a nap, na. A benzinkutas srác nagyon jó fej volt, kölcsönadta az Accordjából az emelőt. Én voltam az eszköz első használója, a hondás gőg furcsa toteme volt a nullkimlométeres emelő. Felrántottam az Astrát, majd lokalizáltam a problémát.
A tank új, viszont a szintjelző, valamint a hozzá tartozó műanyag konzol húsz éves. Ez a konzol bajonettesen záródik bele a tankba, és egy O gyűrűn fekszik fel. Nem is lehetne elrontani a felszerelést, de az a perem, ahová felül a gyűrű, pont akkora, hogy nem tartja meg a gumit. Vagyis, amikor felrakjuk, folyton elugrik, ez történt itt is: amikor a bajonett elfordult, kicsípődött a tömítés, sérvként türemkedett ki a konzol mögül, ezért folyt a benzin. Nem messze onnan egy munkába induló kőműves dohányzott, és bár objektív okoból megkértem, álljon messzebb, a tudatom valami rejtett zugából előkúszott a Die Hard második részének a vége. Nem, nem Franco Neróval akartam cserélni.
Felmentem a messengerre, vesztére Nyírágyházi Gyuri volt az egyetlen közelben tartózkodó ismerősöm, akinek voltak szerszámai, és aktív volt. Ő, amikor nem MX-5-öt turbósít, akkor MX-5-öt kompresszorosít, így mindig van egy indokoltnál nagyobb szerszámosládája. Megkérdeztem, van-e kedve csatlakozni a benzinpancsolós mókámhoz, és igent mondott. Bár nem lelkesen.
A másik szerencsém az volt, hogy a benzinkút melletti szerviz vezetője szokatlanul korán jött be, és ő sem tudta megállni, hogy ne feküdjön az Astra alá. A műhelyt feltúrtuk, amennyire lehet, és egy dízel BMW olajszűrőtömítése tűnt a legalkalmasabbnak, hogy legalább valamennyire gátolja a folyást. Ezúton is hatalmas köszönet a segítségért. Mire idáig eljutottunk, már eltűnt annyi benzin, hogy lement a nyílás szintje alá, tehát legalább ez könnyítette a szerelést.
Gyurival összeraktuk az autót, egy reggelivel próbáltam legalább valamennyire kompenzálni a kitérőt, majd elindultam Gödöllő felé, hiszen a miskolci alvázvédelem kútba esett. István és Feri bácsi az Autoscope szervizben várta az Astrát, pótoltuk a tömítést, aztán a mérhetetlen mennyiségű nálam lévő felszerelés miatt Robertó, a videóink vágója és rendezője vitt haza. Miután reggel hat és kilenc között egy murvás benzintócsában feküdtem, egy dologra vágytam, egy jó zuhanyra, de a feleségem azzal fogadott, hogy a faluban nincs víz, és éjfélig nem is lesz. Lefeküdtem a padlóra, és elaludtam, azon a ponton nem láttam más értelmét az életnek.
A visszavágó egy hétre rá következett, Debrecenbe indultunk, hogy a futóműwebshopos srácokkal felújítsuk az Astra futóművét. Ismét 5:30 körül rugaszkodtunk el, és bár új volt a tömítés, 15 liternél többet babonából sem mertem tankolni. Lement a szerelés, készült egy tartalmas és érdekes anyag, majd este hat felé nekirugaszkodtunk a Budapestig hátralévő 230 kilométernek. A tank eléggé porzott, bepróbálkoztam hát óvatos húsz literrel. Nem kellett volna.
A tank ugyan sokkal kevésbé mint legutóbb, de ismét rendületlenül csepegtette a benzint, a helyzetet súlyosbította, hogy beállt a hátsó fék, tehát az egyre forróbb fékdobtól 15 centire tört elő a folyadék. Mit volt mit tenni, óvatosan visszagurultam 1,5 kilométert a műhelybe, közben az autónak kezdett olyan flex-szaga lenni, mint egy vidéki falunak szombat reggel 7-kor.
Máig nem tudjuk, mi történt a fékkel, hiszen a bontás során kiderült, hogy a pofák, a fékhenger, és a dob is kvázi új, nem rég kerülhetett fel, hiszen még a a fékpornak sem volt alkalma belepni. A pofákon lévő karcolások alapján, mintha valamilyen fémtörmelék karistolt volna össze odabent mindent, de ez már nem fog kiderülni.
Este 8 után nem sokkal nekivágtunk a hazaútnak, és egész simán haladtunk nagyjából Ózd magasságáig. Kigyulladt a dzsin - tudod, a check engine - és elkezdett egyenetlenül járni a motor, gázelvételnél pedig leállt. Nem ideális állapot, ezért 100 környékére mérsékelt tempóval törtettem tovább, amikor kiálltunk ennivalóért egy kútra. A parkolóba már álló motorral gurultam be, mert amint kivettem üresbe, az autó leállt.
Roland operatőrként csatlakozott a projekthez, és egyformán rezignált arccal néztük a semmit, amikor unottan kérdeztem, hogy megpróbáljuk-e? Meg - jött a válasz, pár másodperc köszörülés után nagy nehezen beindult az autó, de az alapjáratot lábbal kellett csinálni. Két Skoda hajtott ki a kútról előttem, nem nagyon voltak képben, minden kereszteződésnél megálltak, egyszer még az apuka ki is szállt, hogy kivegyen valami játékot a csomagtartóból a gyerekeknek, ettől végtelenül boldog voltam. Képzelem, mit gondolt a mögötte vicsorgó astrásról, aki folyamatosan rugdalta a gázt, le ne álljon a motor.
Aztán észrevettük, hogy előttünk hevesen fotózzák a Google Maps-et. Hatvan magasságában kapott el egy olyan vihar, hogy a folyamatos villámlás miatt tulajdonképpen nappali fényben mentünk az autópályán, a víz meg talán a felniig ért, hetvenes tempó felett próbálkozni sem volt érdemes, mert fel-felúszkált a gumi, és bár az Astra fejlett menetbiztonsági elektronikákkal bír (fényszórók), lassítottam, nehogy megszórjam egy kis színesfémmel az árkot.
A check lámpa világított, az eső szakadt, a motor dadogott, és úgy párásodott a szélvédő, hogy kívülről az ablaktörlő törölt, belülről Roland az anyósülésről. Valamivel 11 előtt érkeztünk meg Gödöllőre, ahol le kellett tennünk az Astrát, hogy kiderüljön, mi baja a motornak. Amikor elkezdtünk átcihelődni a Priusba, egy kicsit úgy néztünk a nyomi hibridre, mint egy S Mercire. Megpróbálnám leírni, milyen érzés volt átülni, de ezt már a Rick and Morty alkotói nálam sokkal jobban kitalálták:
A jövő héten folytatjuk.
Kövessétek a Rulettastra tartalmakat a Totalcaron , a Youtube csatornánkon , az Instagramon, és a Worldofastralogy-n!
Csatlakoznál?
Ha támogatóként beszállnál a projektbe, akkor írj a rulettkerek@mail.totalcar.hu címre.
