3 tipp, hogy olyan jól nézz ki a kocsiban, mint Walter Röhrl
Ha most megkérdezné egy tizenéves kölök, hogy kire érdemes felnézni, nem tudnék könnyen válaszolni. A szókimondó Lemmy maga volt az istencsászár, de mégse olyat ajánljak már, akinek a halálával szemmel látható mértékben esett vissza a whiskey-fogyasztás az Egyesült Királyságban. Méltassam Hunter S. Thompsont? Az már nem ingoványos talaj, hanem mocsárvidék. Példaképet választani nem egyszerű. Az öt nap múlva 76. születésnapját ünneplő Walter Röhrl viszont nem rossz jelölt.
A kedvenc Röhrl-sztorim az, amikor el kellett volna mennie egy Porsche bemutatóra jópofiznia, és a márka első Tiptronic váltóját népszerűsítenie. Elmondta, hogy szerinte nem lenne jó ötlet, mert biztos kibukna belőle, nem ilyen “buziváltóval” (Gay-Transmission vagy Gaytronic változatban is láttam már) kéne gyors kocsit venni. Röhrlnek végül nem kellett részt vennie a prezentációs eseményen.
De mit tanulhatunk tőle? Lehetek akár egy egészen kicsit, egy egészen apró töredéknyire annyira menő, mint Walter Röhrl? Nem. Egészen egyszerűen nem lesz még egyszer olyan ember, akinek olyan autót kell megszelidítenie, mint az Audi Sport Quattro S1, akinek kiállítást rendez a Porsche a 70. születésnapja alkalmából és olyan örökérvényűeket tud mondani, minthogy „Az alulkormányozottság az, amikor látod a fát, aminek nekimész, a túlkormányozottság az, amikor hallod.” Zseniális. És nézzék ezt a képet! Senki nem tud ilyen kisugárzással ülni az autóban, pedig a recept adott.
I'm so high
Először is Walter magasan ül. Nem besüllyesztve, mint hordó a pincébe, hanem úgy, hogy a lehetőségekhez mérten a legfelsőbb pozícióból lássa át a terepet. A koponyája, vagy ezen a képen a sisak csúcspontja és a tetőkárpit között mindössze néhány (5-10) centiméter hézag van. Ezt egészen egyszerűen azért csinálja így, mert így látja a legtöbbet a környezetéből, így lát el a legmesszebb, és ez egy rali pilótának másodperceket, egy közúti közlekedőnek pedig több biztonságot és kontrollt jelent.
Lábakat csak lazán
Aztán ott van az, hogy Röhrl úr nem ül túl távol a kormánytól. Azt gondolod, hogy akkor tűnsz magabiztosnak, amikor kifeszített alkarral kuksolsz a B-oszlop mögül? Csak nézd meg ezt a daliás idős urat, micsoda markáns határozottság, micsoda jelenlét, rögtön látod, hogy nem csak utas. Övé a kontroll, ő irányítja az autót. Pedig nincs itt semmi feszengés: laza az öreg, mint a tejszínhab. A lábai egyáltalán nem nyújtva, hanem laza tartásban, még a legkinyújtottabb pozícióban is hajlítva állnak.
Ez egy ralipilótának döntő fontosságú: nyújtott lábbal romlik a pedálok precíz kezelésének a képessége, és az sem utolsó szempont, hogy ütközéskor nem csúszik bele a combcsontja a medencéjébe. Na és a háttámla! Láttál te már autóversenyzőt feküdni a kocsiban? Forma autó nem ér, az más kávéház. Érdemes megnézni azt a sport Recarót, milyen magas. Persze, a versenysportban nincs játék. Ott mindenki tudja, hogy a háttámla mindig függőlegesen áll, és legalább vállig támasztja a teljes hátat. Nem csak azért, mert egy ütközéskor úgy támaszt, hanem azért is, mert egy durva irányváltáskor így nem esik ki a pilóta az egyik oldalra és nem veszíti el a kontrollt.
Fogadni mernék, hogy Röhlr bácsi az utcai autóját is ennek megfelelően állítja be, és nem feledkezik meg a fejtámláról sem, aminek szemmagasság környékén kell támasztani a koponyája hátsó részét.
Térd nem, csukló igen
Az utolsó simításokat szinte önmagától kiváltja a fenti két beállítás, a magasság és a megfelelő távolság. Már csak a kormányt kell úgy beigazítani, hogy rendesen passzoljon: már abban az autóban, amiben lehet. De szerencsés esetben tengely- és magasság irányban is állítható az a kerek izé ott előtted, amit kormánynak becézünk. Nézd csak meg, Röhlr bácsinál hogy áll pont jó helyen: nem akad bele semmivel, sehogy.
Tehát egyrészt elég magasra van állítva, hogy a térdei ne érjenek hozzá, pedig Walter nem kicsi: 196 centi, ahhoz tartozó, megfelelően hosszú futóművekkel. Másfelől a távolsága is úgy van belőve, a karajait lazán tudja tartani, ami azért fontos, hogy egy necces helyzetben mindkét irányba megfelelően nagyot tudjon fordítani a kormánykeréken. Ha ködös emlékeim nem csalnak, akkor sok más fontos információval szemben ez elhangzott a jogosítvány megszerzése felé vezető rögös úton is: akkor van jó távolságra a kormány, ha kinyújtva pont a karimáig ér a csuklóm.
Kész, felvérteztem magam, már csak meg kell fogni azt a kormányt. Örök vita, hogy úgy fogjuk-e, ahogyan azt régen tanították: a képzeletbeli óra 2 és 10 vagy 3 és 9 órájánál. Előbbi ellen szól, hogy a nyíló légzsák valamivel nagyobb eséllyel küldi fel a homlokodba a saját kezed, utóbbi mellett szól, hogy Walter Röhrl is így csinálja. Kivéve akkor, amikor nem, de neki szabad.
Lassan én is beülök a kocsiba: kicsit feljebb emelem az ülést, egy kattanással előrébb húzom az ülőlapot, a háttámlát előrébb állítom, a kormányt egy picit feljebb. Kész, most már én is olyan kisugárzással ülök a kocsiban, mint Walter Röhrl? Dehogy. De legalább már nem látszik messziről, hogy nem vagyok egy Fittipaldi. Az is valami, nem?
