Maybach kupé másfél milliárdért

2011.05.02. 16:02

Bryan Williams, azaz Birdman, az ismert rapper kaparintotta meg az egyedi Exelero kupét, olyan áron, amennyiért egész kis csokor Bugattit kaphatott volna. Ebből az autóból azonban nincsen több, így akár még befektetésnek is jó lehet.

A Maybach még 2005-ben mutatta be az Exelerót – még abban az időszakban, amikor úgy tűnt, a Mercedes komolyan akar valamit a márkától –, de az egy szem prototípus után nem készült több gyári kupé. Az egyetlen példányt eleinte kiállításokon mutogatták, majd a fejlesztésben is résztvevő Fulda használta nagyon nagy teljesítményű gumiabroncsok tesztelésére. Árusítani 2008-ban kezdték, de a nyolcmilliós vételár miatt eddig tartott, mire megtalálták az autóhoz a tökéletes balekot. Nyolcmillió dolláros, persze.

Az Exelero amúgy tudja mindazt, amit egy szupersportkocsitól elvárhatunk. Ikerturbós, V12-es motorja 700 lóerős és 1020 Nm csúcsnyomatékú, így az 5,89 méteres, bő kéttonnás kétajtós 4,4 másodperc alatt gyorsulhat százra, a végsebessége pedig 351 km/h. Ezzel együtt valószínűtlen, hogy az Exelerót gyakran elővenné új gazdája, hiszen csak a 315/25 ZR 23-as Fulda Exelero gumikból egy-egy garnitúra egy olcsó autó árába kerül. Valószínűbb, hogy csak vásáros ünnepeken kerül majd elő, és ideje nagy részét – ahogy eddig is – egy ellenőrzött páratartalmú luxusgarázsban tölti majd.