A leghűségesebb tulajdonos

2012.12.28. 07:34

Allen Smith 102 évesen hunyt el 2005-ben. Ez eddig egy egysoros mondat bármelyik gyászjelentésben, csakhogy Smith úr a gépimádat, kitartás és vásárlói elégedettség olyan példáját mutatta, melyet - jó eséllyel - nem ismétel meg többet senki.

Mr. Smith Springfieldben nőtt fel. 1928-as diplomaosztójákor kapta ajándékba apjától a Rolls-Royce Piccadilly P1 Roadstert - nem egész 11 évig a Rolls Springfield városában is gyártott autót, 2944 darabot – és azonnal beleszeretett. Törődött vele és karbantartotta, ugyanakkor használta is, amikor csak egy nyitható tetejű roadstert lehet. Nem egy évtizedig, nem kettőig: 2005-ben bekövetkezett haláláig vezette, egészen pontosan 78 éven át.

A Rolls 1988-ban kapott egy karosszéria- és motorfelújítást, Mr. Smith pedig 1994-ben a gyártótól egy kristályból készült Spirit of Ecstasyt, mintegy megbecsülés- és elismerésképpen. Halála évében már több, mint 170 000 mérföldet mutatott a zöld P1-es kilométerórája. Ezzel ő lett hivatalosan is a leghosszabb ideig Rolls-Royce-t birtokló sofőr.

A történet itt nem ér véget. Smith úr szeretete síron túli, hiszen végrendeletében egymillió dollárt adományozott a Lyman & Merrie Wood Museum of Springfield History-nak azzal a céllal, hogy autóját menetkész állapotban tartsák és állandó tárlatot készítsenek, melyet Springfield és a Rolls-Royce közös történetének szentelnek.

Ha azt hitte, tudja, mi az autóbuzéria és gépimádat, felejtse el. Mert ez az. Minden tiszteletünk Mr. Smith!