Eladó Indiana Jones Renault-ja
Az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag egyik mellékszereplője volt a képeken látható Renault NN, amelyet a jövő hét végén árverésre bocsátanak Brooklands-ben. Ami azt illeti, a korához és az állapotához képest nem is remélnek érte sokat.
Az öreg Renault túrakocsi persze nem nagy szám. Igaz, szép állapotú, de autónak már 1928-ban, gyártása idején sem volt valami nagy szám. A motorja 950 köbcentis, és 17 lóerős, így a meglehetősen magas és keskeny, még határozottan szekér-szerű felépítményt legfeljebb 60 km/h-val képes mozgatni. A váltója háromfokozatú manuális szerkezet. A konkrét példánnyal 1988-ban Spanyolországban forgatták a harmadik Indiana Jones film híres harckocsis-üldözéses jelenetét, majd egy alapos felújításon esett át, így meglehetősen jó állapotban van.
Mivel az NN típus meglehetősen gyakori – hisz 1924 és 1930 között vagy 150 ezer példány készült, és ezekből szép számmal maradt fenn – az ára sem igazán félelmetes: a kikiáltási ár 9000 font, úgy 3,3 millió forint lesz, de az aukció szervezőjének becslése szerint úgy 14 ezer font – 5,2 millió forint – lehet a licit reális csúcsértéke.