McLarenen ugrált a vandál

2014.06.22. 11:05

Egy közel százmillió forint értékű McLaren 12C Spiderre pattant fel egy férfi Nagy-Britanniában. A mutatványról készült fotót aztán fel is töltötte az egyik népszerű közösségi oldalra, ahol röviden annyit írt mellé: amikor meglátta az autót, eszébe jutott, hogy milyen vicces lenne felmászni rá. Végül úgy gondolta: miért is ne?

Az autó tulajdonosa, egy walesi üzletember elmondta: egy barátja hívta fel figyelmét az interneten talált fotóra. Az eset előtt nem sokkal éppen garanciális javításról hozta el a McLarent, majd – szabálytalanul – leparkolt egy étterem elé. Igyekezett olyan helyet találni, amely bentről is jól látható, és ebéd közben is végig szemmel tartotta az autót. Úgy tűnik, nem volt elég figyelmes.

Amikor először meglátta a fotót, megijedt, de az autóban szerencséjére nem keletkezett nagy kár. A lábnyomok eltávolítása és a polírozás azonban így is sokba került. Ahogy később fogalmazott: az ilyen autóknál minden apróságnak megkérik az árát.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.