Ezért nem való a Ferrari akárkinek

2014.06.24. 16:22

A pénzen ugyan lehet gyors kosit venni, de vezetni nem tanít meg. Itt az újabb bizonyíték: a kaliforniai Malibuban filmezték le, ahogy ez a 360-as Ferrari szabályosan leborul a szerpentin egy alacsonyabb szintjére.

Azon kívül, hogy rondán néz ki, viszonylag szerencsésen végződött a baleset: a botkezű sofőr fejét ugyan összevagdalta a rárogyó tető, az utasa viszont egy karcolás nélkül megúszta. Ami lényegesebb, hogy a felvételen nagyon jól látszik, mi volt a baj. A sofőr láthatóan túl gyorsan vette az előző kanyart, így amikor kijött belőle, már nem tudta stabilizálni a hátsó kerekek csúszását. Így előbb egy fát talál meg az autó, majd szépen lebucskázik a domboldalon, hogy aztán a tetején állapodjon meg.

A dolog rosszabbul is végződhetett volna, ha magasabb a szintkülönbség, vagy meredekebb a domboldal – látható, hogy csak a szerencsén, és nem a sofőr tudásán múlt, hogy nem két halott került elő az autóból. Ilyenkor jut az ember eszébe, hogy nem is lenne hülyeség bizonyos teljesítmény felett valamiféle emelt szintű jogosítvány bevezetése, aminek a megszerzéséhez bizonyítani kellene, hogy a vezető az ilyen, csak igazán erős autókra jellemző vészhelyzetekre is fel van készülve.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.