A szépségverseny győztese a Mercedes külsejű Ferrari
Ha csak fél szemmel pillantunk a monitorra, úgy néz ki, mintha a Mercedes 300 SLR egy szokatlan arányú példánya volna, pedig nem az. A korszak persze stimmel, az SLR 1954-ben épp a csúcson volt, tarolt a sportkocsiversenyeken és az F1-ben is, de ez az autó Olaszországban készült ugyanabban az évben, méghozzá a Scaglietti műhelyben.
A szokatlan vonalvezetésű karosszéria alatt egy Ferrari 375 MM mechanikáját találjuk: a 4,5 literes V12-es, amely közvetlen rokona a három évvel korábbi F1-es Ferrari motorjának, 330 lóerős, így kora egyik leggyorsabb utcai járműve volt. A 0402AM alvázszámú autót eredetileg versenyautónak építették, nyitott Pininifarina karosszériával, de aztán Roberto Rosselini olasz filmerndező vásárolta meg, aki utcai kupéként szerette volna használni, ezért megbízta a Scaglietti műhelyt az autó átdolgozásával. A bő egy éves munka eredményét állítólag maga Enzo Ferrari is elismerte. Volt módja megszemlélni, hisz a közte, és a Scaglietti műhely közti szoros kapcsolat – amelynek révén a Scaglietti ma már a Ferrari részeként él tovább – már akkor is fennált.
A ritka és különleges kupé 1995-ben került Jon Shirley tulajdonába, aki évtizedeken át volt a Microsoft elnöke. Ma is az ő birtokában van, és láthatóan igen jó karban tartja az öreg Ferrarit, hisz az idén a Pebble Beach-i zsűri a szépségverseny első díját ennek az autónak ítélte, nem is alaptalanul.
Forrás: Jalopnik