2014.11.15. 17:21

A Ferrari fioranói tesztpályáján tizenegy újságíró kapta meg a lehetőséget, hogy beüljön néhány körre az olaszok egyik Forma-1-es pilótája, a finn Kimi Räikkönen mellé. A cél persze egyáltalán nem a kényelmes sétakocsikázás volt. Kimi igazán odatette magát, és a nedves pályán is jól meghajtotta az F12 Berlinettát.

A mókáról készült videóban elsősorban az utasok reakcióit érdemes figyelni. Elég széles skálán mozog ugyanis, hogy ki hogyan fogadta a csapatást. Volt, aki vigyorogva, örömében tapsolva, mások pedig összeszorított ajkakkal, becsukott szemmel rettegve feszengtek az anyósülésben.

Nem csoda persze, hiszen az F12 Berlinettában van erő bőven: 6,2 literes V12-eséből 740 lóerőt hoztak ki az olasz mérnökök, amelyhez 690 newtonméteres nyomaték is társult. Ez 3,4 másodperces gyorsulást tesz lehetővé nulláról százra, a végsebesség pedig 340 km/h körüli. Az autó persze nem minden, az élményhez minden bizonnyal az is hozzátett, hogy egy F1-es világbajnok terelgette a sportkocsit.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.