Mindenkinek leesett az álla az 1955-ös Párizsi Autószalonon, amikor a Citroën leleplezte a DS-t, és ez ma sincs másképpen. Akkoriban ezek a technikai megoldások ebbe a formába csomagolva maga volt a távoli jövő, és a DS valahogy nem vesztette a varázsát veterán korára sem. Flaminio Bertoni formaterve ma is pontosan olyan futurisztikus és légiesen gyönyörű, mint évtizedekkel ezelőtt. Még akkor is, ha trélert faragnak belőle, mint ahogyan Pierre Tissier tette.
5 évvel a négyajtós DS gyártásának megkezdése után a Citroën úgy döntött, hogy elkészíti a kabrió változatot, melyhez az Ateliers Chapron karosszériaműhelyt választották partnernek. Kezdetben ezeket a nyitható vászontetős DS-eket a Chapron árulta, majd később maga a Citroën is becsatlakozott az értékesítésbe.
Pierre Tissier a ‘70-es években a Panhard ügynöke volt és úgy gondolta, szükség volna egy kényelmes és gyors autóra, mellyel Spanyolországba tud szállítani. A hátul háromtengelyes trélerhez ideális alapnak találta az elsőkerék-hajtású Citroën DS-t. Már csak azért is, mert a hidropneumatikus felfüggesztése és a fékrendszere is alkalmasnak tűnt arra, hogy erre az egészen új célra fejlessze tovább.
Saját tervezésű és kivitelezésű trélere akkora sikert aratott, hogy hamar megérkezett hozzá az első megrendelés, így megalapította az ADPT-t, valamint szabadalmat nyújtott be az építési technológiára.
Ehhez az autóhoz egy 1970-es évjáratú DS adta az alapot, de az orrát egy ‘67-esre cserélték, a sárvédőjét pedig olyanra, amin vannak kopoltyúk, hogy a 126 lóerős, 2,3 literes, négyhengeres hűtését a nagyobb igénybevételnek megfelelően támogassák. A korábban Dél-Franciaországban használt tréler belterét egy Pallastól kapta, így aztán igazi luxusban, sötétzöld bőrfotelben lehet vinni vele a csodálatos, 1969-es DS kabriót.
Visszapillantó
