Hülyegyerek-autó? Fenét, ennél a 2000 lovas Civicnél ma már nem látsz durvábbat

2021.12.11. 16:40

Vannak autók, amelyekre gyári állapotban már szinte alig-alig emlékszünk, a tuningolt példányok teljesen kitörölték azokat az elménkből. Ilyen például a hatodik generációs Honda Civic, alias a Béka. Az építések minősége mind műszaki, mind esztétikai szempontból igen széles skálán mozog, de az amerikai Renegade Racing szörnyetegénél durvábbat nehéz lenne mutatni.

A Renegade Civic hosszú hónapokon keresztül készült, és közben eléggé megváltozott az autó jellege. Hogy mindjárt kezdjük is a legkomolyabb módosítással, a pörgős kis Honda-motort kihajították, a helyét egy 427 köbinches, tehát hétliteres LS V8-as vette át. Ez sem maradt tuning nélkül, és két turbófeltöltőt is ráakasztottak, na meg a nitró sem maradhatott ki a képletből. Majdnem kifelejtettem: ez a Honda hátul hajt.

A hatalmas blokk befogadásához persze alaposan át kellett farigcsálni a Hondát, így többek közt a bölcsőt, valamint az első futóművet is cserélték, a fékek pedig mind előre, mind hátra a Wilwoodtól érkeztek. A V8-ashoz kézi váltót párosítottak, de ennek és a differenciálműnek a paraméterei egyelőre nem ismertek. A külső módosítások az aerodinamika oltárán áldoznak, így az első splitter vagy a hátsó szárny is, a gumi pedig természetesen slick. Belül is leginkább versenyautóra hasonlít, semmint utcai gépre.

A srácok célja a 2000 lóerő elérése volt, emellett pedig szeretnék hat másodperc alá szorítani a Civic negyed mérföldes idejét. Ez azért egyáltalán nem szerény vállalás.