Ebből az Aston Martinból nincs több

1947-ben vásárolta meg David Brown az Aston Martint, és hamarosan a korábbi négyhengeres modell helyére megérkezett a közel 110 lóerős hathengeres motorral szerelt DB2-es, majd jött a DB2/4 specifikáció két további üléssel és nagyobb teljesítménnyel. Ebből 12 balkormányos gördülő alvázat szállítottak különböző svájci és olasz karosszériaépítő cégeknek, melyek közül kettőt a Vignale kapott. Ezek közül mára csak ez az egy maradt fenn.

1954. szeptember 28-án a torinói Via Cigliano úton át szállították az LML/802 számú alvázat a Carrozzeria Alfredo Vignale-hez, ahol kézzel készült alumínium karosszériát terveztek rá a műhelytől megszokott extravagáns stílusban. Elszakadtak a hagyományos Aston Martin hűtőmaszktól is, de a fastback stílusú forma legkülönlegesebb eleme a hatalmas méretű, Perspex üvegezésű nyitható hátsó ajtó. Ezen keresztül belátni az elegáns beltérbe.

Utasterét ugyanis mindenhol bézs bőrrel kárpitozták, a csomagokat barna övek rögzítik a helyükön, nem csak kívül, de belül is rengeteg krómot használtak a karosszéria színére fújt műszerfalon. A háromküllős fakormányon túl gyönyörű műszerek vannak, mellette pedig Becker Mexico rádió.

Ebben már az erősebb, 140 lóerős 2,9 literes sorhatos motor van, melyhez kifejezetten a hosszú távú utazásokra választott differenciálmű van. A Vignale karosszériás DB2/4-est 1955. március 10-én adták át I. Baldvin belga királynak, aki apja lemondása után 21 évesen került a trónra. Ő az ‘50-es évek végén Mottershead palotasegédnek adta el az Aston Martint, majd a ‘60-as években egy James Toth nevű, a NATO-nál Párizsban szolgáló amerikai katona vásárolta meg.

Virginia államból érkezett az Aston Workshophoz az autó restaurálásra, mely elhanyagolt állapotban volt, de minden alumínium karosszériaeleme az eredeti, de már a második motor és sebességváltó jött mellé. Az egyetlen fennmaradt Vignale DB2/4 elképesztő érték és ehhez mérten az utolsó csavarig felújították az angliai Durhamben.