Autórádiók 50 ezer körül

Pioneer DEH - 1600
Ez viszont tényleg alapmodell. Ami azt is jelenti, nem tud mp3-akat lejátszani. Ezen nem búsultam, de biztos lesznek, akik számára visszatartó erőt jelent. A fejegység dobozán az adatokat böngészve furcsa skizofréniára figyelhetünk fel. A rajzolt kijelzőn a Powerful (erőteljes) felirat olvasható, a legnagyobb betű és a figyelemfelkeltő piros szín a 4x45 watt szövegnek jutott. A szokásos népkábításból tehát a Pioneer sem mard ki.

A doboz alján ellenben sokkal kisebb méretben ezt találja a szemlélő: 25W x 4 (DIN 45324, +B=14,4 V). Autóhifi hieroglifák olvasásában kevésbé járatosak számára elmondom, ez annyit tesz, hogy még a gyártó szerint sem tud többet kipréselni a fejegység magából, mint 25 watt, és azt is egy elég jóindulatú DIN szabvány szerint, ráadásul az autóban elérhető elméletileg legmagasabb 14,4 voltos feszültség mellet. Gondolom, valaki már a marketingosztályon sem bírta ezt a sok fellengzős teljesítményadatot, és partizánakcióban elintézte, hogy az igazság is napvilágra kerüljön.

A Pioneer DEH 1600-as nem tagadja, hogy az alsóbb néposztályokhoz tartozik. Műanyagnak néz ki, mert abból is készült az egész előlap. Ellenben ezt a modellt kezelni volt a legkönnyebb, akár úgy is, hogy nem bámultam folyamatosan. A gombjai szinte maguktól vitték az ujjam a megfelelő helyre, és rendkívül jó visszajelzést adtak. Pontosan lehetett érezni, hogy a kapcsoló éppen működik. Egyszerűen klassz volt kezelni, nyomogatni. A kijelzővel sem volt bajom. Talán nagy fényben kevés a kontrasztja, de ezt a teszt alatt nem tapasztaltam. Az előlap viszont levételkor mindig megakadt egy cseppet, ezért fokozott óvatosság ajánlott. A hátoldalon a szokásos antennacsatlakozó és ISO madzag mellett egy pár RCA kimenet is ott figyel, lehetőséget adva arra, hogy később erősítőről is használni tudjuk.

"Ez a legszebb hangú" - összegezte a barátnőm egy rövid mondattal, és nem mondok neki ellen. Amikor először bekapcsoltam, és megszólat a zene, önkéntelenül is átfutott rajtam a gondolat: "Hú de jó! Itt biztos valami turpisság van!" Volt is, mert a hangszínszabályzó jó alaposan kiemelt mélyet, magasat, de mindent lineárisra állítva is megmaradt az előny a többi készülékkel szemben.

Először is van tere. Nem két hangszóró szól jobbról-balról; van egy hangzó tér, és abban zenélnek. Még némi színpadmélység is felfedezhető. Jól hallhatóak az eltérések a felvételi körülmények között. Bizony a Boney M albumon simán ki lehet találni, az adott számot melyik másikkal vették fel egy időben és stúdióban. És átjönnek hangulatbeli finomságok is. A Hott Jazz Band énekesének finoman kimódolt technikájára például csak a Pioneer segítségével lehet felfigyelni.

Messze nem klasszis hangú még, de így is kiemelkedett a többi közül. A sok dicséret után jöjjön némi kritika is. A CD része jól hallhatóan gyengébb, sávhatároltabb, kevésbé lendületes hangú, mint a rádió. Az utóbbi egészen meg tudott döbbenteni. Érezhető volt az asztal, amire a bemondók támaszkodtak, lehetett hallani, ahogy közeledtek-távolodtak a mikrofontól, és az egész atmoszféra nagyon hitelesnek tűnt. Ez azzal jár, hogy a kellemetlenre kevert hangszínek, a háttér nem oda illő zörejei, hangmérnöki balfogások már zavaróan hatnak - de valamit valamiért. Nálam a teszt nyertese.

Értékelés: 4

Kenwood KDC-W 4527 G
A Kenwood doboza igazi haute couture darab a többiekhez képest. Fekete alapon vékony és elegáns fehér betűkel apró kis feliratok, a sarokban piros háromszög, amit a cég emblémája inspirált. Kicsi konstruktivizmus, kicsi Bauhaus. A készülék előlapja pedig vidám formai játék a szürke árnyalataival. Úgy két lépésről. Sajna közelebbről már látszik, hogy olcsó készülékkel van dolgunk, ugyanez jobb anyagokkal lenyűgöző lenne, így azért hagy kívánnivalót maga után.

A bekapcsolás után rögtön meggyőzi hallgatóját. Mert kellemes. A mélyközép tartomány kicsit feldúsul, a legteteje pedig hiányzik. Nem rossz. A beszéd, ének érthetősége fenomenális. A zongorahang viszont totál műanyag, és a fúvós hangszerek jó része is inkább önmaguk paródiája. Ebből a furcsa keverékből például az áll össze a jazz válogatás lemezen, hogy Herbie Hancock és zenekara mintha Barbie és Ken hangszerein játszana. Szóval akusztikus zenére nem ajánlom, de például rádiójáték-rajongóknak remek választás.

Értékelés: 2,5

Panasonic CQ - C 1300
A Matsushita cégcsoport márkanevéhez valahogy sose társult a jó hifi fogalma. Arra ott a Technics. Viszont igazán eminens videomagnókat meg telefonokat vehetünk ezzel a felirattal. Na és akkor mi a helyzet az autórádiókkal? Nos, talán a Panasonic külseje áll a legközelebb az olcsó no-name tucattermékekhez. Az előlap csillogó bronzos festést kapott, ami elsőre szép, de minden ujjlenyomat meglátszik rajta, és sajnos sérülékeny. A feliratok elnagyoltak, és mintha egy olcsóbb technológia eredményei lennének.

A hangológomb elég ügyetlen, viszont a hangerő- és hangszínszabályzó tekerő remek. Kellő méretű, ad visszajelzést, könnyű használni. A kijelző az én példányomon narancsszínű volt, ettől nem kell megijedni, van más változat is. Bekacsoláskor a Panasonic sem felejti el közölni, hogy nagyonerős tökjórádió, ami mp3-at meg wma-t is játszik. A hátoldalon egy pár RCA kimenetet találunk, és a fejegység-történelem talán leghosszabb drótkötegén ül az ISO táp- és hangszóró-csatlakozó - ezeket alig tudtam beszuszakolni az Avensis műszerfalának amúgy elég nagy résébe.

A Panasonic elsőre nagyon meglepett és megfogott a hangjával. Nagyon realisztikus. A Hot Jazz Band és az EMI válogatáslemezén is remekül hallani, hogy a fúvósok nemcsak szép hangokat adnak ki magukból, hanem bizony kicsit csattognak-szürcsögnek-nyikorognak is. Ez a játék természetes velejárója. A zongorán is hallani, hogy tulajdonképpen kis kalapácsok csapkodnak jól megfeszített húrokat. Ez nagyon drámaivá, valóssá teszi a Panasonic előadását. A mikrodinamikának sincs híján. Mindezek alapján lehetne akár óriásölő, klasszis darab is. De sajnos nem az. Ugyanis minden zene, minden lemez azonos színpadon, azonos tónusokkal szólal meg. Ez leplezi le a nagyfokú realizmust. Ez a színpad meglepően magasan van, kellőképpen stabil, de művi kreálmány. A nagy realizmus néha agresszív hangzásba csap át. Ennek ellenére nekem a Panasonic volt a teszt egyik pozitív meglepetése.

Értékelés: 3

Clarion DB 178R
Idén már sikerült bemutatni a Clarion legnagyobb darabjait, a a DRZ 9255-öt, és Érosz gyermekét, a DXZ 948-at, így év vége felé sor került a kínálat legkisebb darabjára is. A nagy modellek sok pénzét igazán rendben voltak, de az alapmodell kevés pénzért is hasonlóan jó anyaghasználattal és formatervvel bír. Menet közben kiderül, hogy a forgatógomb kicsi, nem esik igazán kézre, a gombok is aprócskák, el kell bizony olvasni a feliratukat, hogy ne nyúljunk félre. A tesztmodell kijelzője kék, de van más színű is. A bekapcsolás után a világ talán legidegesítőbb, kukacok végtelen sorozatba szerveződését elmesélő képernyővédővel találkozhatunk - szerencsére ezt gyorsan ki lehet kapcsolni. A hátoldalon beépített táp- és hangszóró-csatlakozó, ellenben az RCA kimenet egy drót végén lóg - érdekes öszvér megoldás.

A legnehezebben a Clarion hangját fejtettem meg. Tulajdonképpen jó. Tulajdonképpen nincs semmi baj vele. A sávszélek megvannak. Dinamika is akad. Meg térhatás is. Nincs benne súlyosan zavaró momentum, mégse ragadt magával. Nem lelkes, hanem tárgyilagos. Nem euforikus, hanem kimért. Hosszabban hallgatva meg lehet szeretni, talán csak azért állt rá nehezen a fülem, mert előtte a Clarionhoz képest sok-sok hibával, kiegyenlítetlenséggel találkoztam. Ha nem létezne a Pioneer, ezt szeretném leginkább.

Értékelés: 3,5

-vissza a szavazógéphez-

A teszt végén szeretnék köszönetet mondani a New Duett Kft.-nek és a Q Autó Hifi Stúdiónak a segítségért.