Új Opel Astra jövőre

2002.09.05. 12:44

A GM tervezői elkottyantottak néhány részletet újabb kompakt kategóriás versenyzőjükről, amelyeket az Auto Motor und Sportnál néhány fantomképpel és pletykával egészítettek ki.

 
   
   

Az információk magját az Opel brit főtervezőjének, Martin Smith-nek a szavai jelentik, aki elmondta, hogy az új Astra a G90, a Signum 2, és a Zafira Snowtracker tanulmány, illetve az új Vectra által kijelölt formai irányzat újabb képviselője lesz: élesen megrajzolt vonalak, hátul kupészerűen ereszkedő övvonal, és a jellegzetes Opel hűtőmaszk jellemzik majd az autót. Smith azt is elárulta, hogy a Vectrán a hátsó lámpákat összekötő krómcsík az Astrán is megjelenik majd. Lassan már az sem titok, hogy milyen Astra változatok várhatók: először az ötajtós jelenik meg Frankfurtban 2003 őszén, azután a kombi 2004 elején és végül 2005-ben a háromajtós változat, amely Smith szerint hasonlóan sportos lesz, mint manapság az Alfa 147-es. A további típusváltozatok közt lesz egy kabrió, és talán - bár ez még nem biztos - egy négyajtós limuzin is, valamint emlegetnek egy kisebb hobbi-terepjárót, amely az öreg Fronterát váltaná le legkorábban 2005 végén. Az ötajtós alapváltozat - tekintve, hogy az autó a jelenlegi modell továbbfejlesztett padlólemezére épül - méreteiben nemigen különbözik majd a jelenlegi modelltől, Smith szerint aki nagyobb helyet akar, az kénytelen megvárni a mintegy 100 mm-rel megnövelt tengelytávú kombit.

A belső tér is alaposan megváltozik, a tervező szerint minőségben - illetve minőségérzetben - a VW és az Audi legigényesebb modelljeinek színvonalát célozták meg. A kezelőszervek egy részét egy új fejlesztésű, könnyen kezelhető fedélzeti számítógéppel szeretnék kiváltani, amely az eddiginél jóval letisztultabb és átláthatóbb műszerfalat eredményez. Smith azt is elárulta, hogy a következő Astra legalább hét felszereltségi szinttel érkezik majd, így lesz a végletekig egyszerűsített és minden luxussal felszerelt változat is.

 
   
   

A műszaki részletekről nem beszélt a főtervező, így e tekintetben az eddig kiszivárgott információkra kell hagyatkoznunk. A motorválaszték eleinte négy benzines és két dízelmotorból áll majd. Az 1,4 és 1,6 literes benzinmotorok hengerenként két kipufogó-csatornás (Twin-Port) megoldású közvetlen befecskendezéses egységek lesznek, amelyek elsősorban a fogyasztás és a károsanyag-kibocsátás szempontjából jelentenek előrelépést a jelenlegi motorokhoz képest. A két négyhengeres a becslések szerint 75 illetve 100 lóerőt teljesít majd. A nagyobb modellekbe a már jól ismert 1,8 literes 125 lovas illetve a kétliteres 190 lóerős turbós motorok kerülnek. Eleinte dízel-fronton sem várható nagy előrelépés: az autóba egy 75 és egy 110 lóerős közös nyomócsöves turbódízel kerül, előreláthatóan az Isuzu választékából. Később három új motor bemutatása várható: a benzinesek közt megjelenik egy 2,2 literes 150 lovas közvetlen befecskendezéses motor, míg a dízelmotor-palettát két, a Fiattal közösen fejlesztett egység egészíti ki: egy kétliteres 150 lóerős, és egy 1300 köbcentis különlegesen alacsony fogyasztású darab, amely az Astra ECO következő generációjába kerül.

Az autó egyéb megoldásait tekintve a konzervativizmus és a csúcstechnika kettőssége jellemző. Nem fejlesztenek például új, bonyolultabb, de igényesebb hátsó futóművet, mint a VW, helyette megmarad az egyszerű csatolt lengőkaros megoldás, állítólag elsősorban a kisebb helyigénye miatt. Lesz viszont ESP, amely már önmagában is sokat javíthat az autó menettulajdonságain, és vadonatúj elektro-hidraulikus kormányszervó. Hogy mindez elegendő lesz-e a Ford Focus, az új VW Golf, valamint a japánok és a franciák kompakt nagyágyúi ellen, azt nem tudni, de az Opelnél mindenesetre bíznak az új modell sikerében.

Kép: AMS