Egyebek közt az SL hathengeres változata és az első AMG dízelmotor
is bemutatkozik a Párizsi Autószalonon, de a korábban már beharangozott
új AMG modelleket, valamint az átdolgozott S és CL osztályt is itt
láthatjuk először élőben.
![]() |
|
![]() |
![]() |
Az új C30 CDI AMG-t eddig csak a pletykák
szintjén ismertünk, most azonban már hivatalos adatok is napvilágot
láttak róla. Az igazi újdonság a motor. A C 270 CDI öthengeres
motorján alapuló háromliteres egység 231 lóerős, igazi erőssége
azonban traktornyi nyomatékában keresendő:
az 540 Nm-es érték még dupla ekkora benzines V8-asoktól is szép
teljesítménynek számít. A menetteljesítményekről egyelőre
hallgat a Mercedes sajtóközleménye, de az alig gyengébb C 320-as
adataiból kiindulva valószínűleg kb. 7 másodperc alatt gyorsul
0-ról 100 km/h sebességre, végsebessége pedig meghaladná a 250
km/h-t, ha az elektronika hagyná. A C30 CDI AMG típus a Mercedes
szerint 2003 februárjától lesz elérhető a márkakereskedőknél.
![]() |
|
![]() |
![]() |
A másik újdonság az új SL legkisebb, hathengeres változata. Az SL350-esben a hagyományoktól eltérően nem soros, hanem V elrendezésű hathengeres motor dolgozik, amely 3,5 literes és 245 lóerős. A hathengereshez a Mercedes a hatsebességes automatizált SEQUETRONIC váltót adja majd, amely a kormányon található gombokkal kapcsolható. Az autó 7,2 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra, végsebességét pedig szintén elektronika korlátozza 250 km/h-ra.
