A Los Angeles és Las Vegas közötti mintegy 400 km-es távolságot kell megtenniük a robotjárműveknek emberi segítség nélkül. A különös versenyt a DARPA, az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának új technológiákat kutató ügynöksége hirdette meg, hogy így támogassa az akár katonai célokra is használható önjáró eszközök fejlesztését. A szabályokat egyelőre csak nagy vonalakban határozták meg, de az biztos, hogy a járműveknek az út során minden akadályt maguknak kell legyőzniük. A verseny valószínűleg nagyrészt terepen folyik majd, mivel a DARPA elsősorban mindenféle terepen alkalmazható járművek fejlesztésében érdekelt, és a győztes versenyző valamiféle pénzdíjra számíthat, bár egyelőre ennek összege sem ismert. A versenyre valószínűleg 2004-ben kerül sor, így a fejlesztésre kb. két év áll majd a résztvevők rendelkezésére.