A nemrég útjára indított GM Daewoo új piacokat keres. Úgy tűnik, a terjeszkedés első állomása a Népi Kína lesz, ahol a vegyes vállalat egyik kisebbségi részvényese, a Shanghai Automotive (SAIC) révén igyekszik megvetni a lábát a GM Daewoo. Elképzelhető, hogy közös cégben 10 %-os részesedést birtokló, és Kína harmadik legnagyobb autógyártójaként ismert SAIC nem csak a koreai típusok kínai értékesítését vállalja magára, hanem az esetleges helyi gyártás beindításában is szerepet vállal. A másik lehetséges piac Japán, ahol viszont a harmadik résztulajdonos, a Suzuki lehet a koreaiak segítségére: elképzelhető, hogy Japánban Suzuki néven kerülnek forgalomba a Daewoo egyes típusai. Az Ázsia meghódítására szőtt tervekben állítólag egy új, egyelőre még ismeretlen modellé lesz a főszerep, amelyet kifejezetten a célpiacok legfontosabb igényeinek megfelelő módon terveznek. Ebben az autóban azonban tisztán a Daewoo szakértelmét és meglévő vagy fejlesztés alatt álló alkatrészeit hasznosítják, mivel rövid távon nem tervezik GM-től származó alkatrészek vagy teljes típusok közvetlen hasznosítását. A koreai piacon szintén vesztett részesedéséből a Daewoo: az egykori 30 % feletti piaci jelenlét helyett jelenleg meg kell elégedniük soványka 11 %-kal. Ezen a helyzeten szintén újabb modellek bevezetésével szeretnének változtatni: a Kalos és a Magnus mellett a Nubira novemberben megjelenő utódával igyekszenek majd visszahódítani a vásárlókat.