Porsche Pirelli Supercup

2000.08.10. 15:27

1993-óta fut a Porsche Supercup, amelyben technikailag szinte azonos versenyautókat vezetnek a profi és amatőr pilóták. A mezőny idén Porsche 911 GT 3 versenyautókkal tizenegyszer a Száguldó Cirkusz betétfutamaként rajtol, így a Hungaroringre is ellátogatnak a versenyzők. Újdonság az indianapolisi finálé, amelyet Amerikában rendeznek. A 11 futam során legtöbb pontot összegyűjtő pilóta nyeri a Porsche Pirelli Supercup-ot, a szervezők 1 millió márkát osztanak szét a helyezettek között. Az első magyarországi Porsche Supercup futamot az akkor még ismeretlen Mika Hakkinen nyerte. A magyar pályán - az azonos autók és - a kevés előzési lehetőség miatt leginkább a vezetési tudás dönt. Ezenkívül a pálya ismerete szól Illés Tamás mellett, aki a Porsche gyár vendégeként áll rajthoz a vasárnapi versenyen. Illés Tamás a Porsche weissach-i pályáján ismerkedett a 911 GT 3 Cup versenyváltozatával. A magyar versenyző szerint a GT 3 kiszámíthatóan viselkedik, de a weissachi pálya - amely az utcai Porschék tesztpályája - versenyautók tesztelésére nem alkalmas a korlátozott tapadás és biztonsági zónák miatt. Weissachban, ahol még dombok is vannak, nem lehet a határon autózni. Ezzel együtt Illés Tamás a Ralf Schumacher által tartott 1 perc 21 másodperces körrekordtól csak 0.5-0.6 másodperccel maradt el. Az erős mezőnyben a többi 10-15 profi versenyző is nagyjából hasonló időket tud autózni. Ez mindenképp bíztató Illés Tamás számára, hiszen a 25 autóból álló mezőnyben az osztrák futam időmérő edzésén az első 20 autó ideje között a különbség 1 másodpercnél is kevesebb volt. Illés csapattársa a magyar versenyen a német Rally Racing magazin újságírója, Oliver Hilger lesz, aki így belülről ismerkedhet azzal az érdekes világgal, amelyről egyébként csak írni szokott.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.