Minden alkalommal egyre kevesebb új modell
szerepel a Fiat megújult terveiben. A jelenlegi a harmadik
menetrend-változat az idén, és ebben az eddig biztos befutónak
látszó Large Car tervezet, azaz
a Croma szellemi utódja sem szerepel. A
Ford Mondeo, az
Opel Vectra és a
VW Passat által
uralt kategóriába 2005-ben tért volna vissza a Fiat, de a legutóbbi
információk szerint erre a közeljövőben nem valószínű, hogy sor
kerül.
A modell törlésével felszabaduló pénzt a cég
állítólag
a fennmaradó fejlesztések felgyorsítására fordítja, így
hamarabb láthatjuk meg a Multipla és a Punto felfrissített
változatait, valamint a Panda-utód és a Puntóra épülő mini-egyterű
fejlesztését is felgyorsítják. Az új modellek esetében a Fiat
állítólag
az arculat egységesítésére törekszik majd, így az összes új
modell hasonló, az eddigieknél jobban azonosítható orr-részt kap.
Az új és felújított modellek első hulláma 2003 tavaszán, a Genfi
Autószalonon érkezik, ekkor mutatkozik be a szalonon érkezik, ekkor
mutatkozik be az
Opel Meriva és a
Ford Fusion
vetélytársának szánt
Punto egyterű , valamint az új kisautó három- és ötajtós változata.
A Fiat csoport többi márkája is új modellekkel
jelentkezik a közeljövőben: az Alfa Romeónál a 147-es alapjaira
épülő, Sprint néven emlegetett kupé, valamint a Spider és a
GTV felújított
változatai várhatók 2003-ra. A Lancia a legkisebb és a legnagyobb
kategóriákban újít: a következő három év folyamán megjelenik az
Y kisautó utódja , egy,
a
Thesis alapjait
hasznosító V8-as luxusautó, valamint 2005-re egy luxuskivitelű
mini-egyterű, amely valószínűleg a Punto egyterű áttervezett
változata lesz.