A brit terepjárógyártó összefogott egy specialistával, így hamarosan nagyobb versenyeken is felbukkanhatnak az immár gyári támogatású Defenderek. A Land Rover formájú versenygép, amely az idén öltözött először gyári színekbe, a Bowler Wildcat névre hallgat, és már 2000 óta megvásárolható. Az autónak a hűtőmaszkján kívül nem sok köze van a Defenderhez: a hagyományos alváz tartószerepét itt egy pillekönnyű csőváz veszi át, a futómű és a hajtáslánc egy része a Discovery-ből származik, a motorok pedig alapos átdolgozáson estek át. A Wildcatbe beépítenek ötliteresre felfúrt Land Rover V8-as motort is, amelyel az autó akár 4,8 másodperc alatt képes elérni a 100 km/h-t, a gyári színekbe öltöztetett példány azonban a dízelmotoros változat, amelybe a Td5 2,5 literes öthengeres turbódízel motorjának 215 lóerős változata dolgozik. A Bowler Land Rover versenyautók a jövő évtől számos nagy tereprali-versenyen felbukkannak majd Olaszországtól Oroszországon át Ausztráliáig. Arról egyelőre nem esett szó, hogy a különleges járművek esetleg a Párizs-Dakar ralin is megjelennek-e a közeljövőben, de hosszabb távon akár az sem elképzelhetetlen, hogy a Land Rover gyári csapattal vegyen részt a világ leghíresebb tereprali-versenyén.