![]() |
|
![]() |
![]() |
Los Angelesben mutatkozott be a Faction tanulmány, amely a 2001-es Fusion koncepcióautó szellemi utódának tekinthető. A Factionnel, amely a Ford londoni Ingeni stúdiójának első munkája, a huszonéves amerikai fiatalok igényeinek megfelelő autót próbáltak készíteni a tervezők. Az eredmény egy háromajtós jármű, amely kis méreteinek köszönhetően városban is jól használható, viszonylag magas építésű és négykerék-hajtású, így mostoha útviszonyok között is boldogul, de a hangsúlyos sárvédő-szélesítéseknek és az enyhén íves tetővonalnak köszönhetően kellően sportos jelenség. Ráadásul a Faction nem csak formájával ígéri a dinamizmust: bár konkrét adatokat egyelőre nem közöltek, a Focus ST170-esből átemelt 170 lóerős motor és a hozzá kapcsolódó félautomata sebességváltó tiszteletreméltó menetteljesítményeket sejtet.
Ami a tanulmányautóknál már-már kötelező praktikus újításokat és elektronikus szerkenytűket illeti, a Ford tervezői kitettek magukért. A Factionba integrált szórakoztató-biztonsági-információs rendszert építettek, amelyet City Eye-nak neveztek el. Ez a rendszer parkolásnál a hátsó kamerák képét közvetíti, és figyelemmel kíséri a magára hagyott autó belsejét is, azonnal figyelmeztetve a tulajdonost, ha autótolvajt észlel. Emellett képes filmlejátszásra, és elérhetők vele a beépített digitális asszisztens adatai is.
![]() |
|
![]() |
![]() |
Az autó belső tere is tartogat néhány
meglepetést: a belső tükör helyén két időzónás óra található, a
kezelőszervek nagy részét pedig a vezető kartámaszába építették,
így azok igen kényelmesen kezelhetőek. Az üvegezett tetővel
ellátott csomagtartó igen egyszerűen kibővíthető, mivel
a hátsó ülés egyetlen gombnyomással lehajtható, a holmik
elrendezését pedig egy jól használható tárolórekesz segíti, amely
többféleképpen is rögzíthető a csomagtérben.
