Megnyitották a Nissan új londoni tervezőstúdióját

2003.01.23. 12:20

 
   
   

A Nissan Design Europe a japán cég európai modelljeinek formatervein dolgozik majd. A Nissannak ez a hatodik tervezőstúdiója a világon, ahol a tervezőkkel, a modellkészítőkkel és a kiszolgáló személyzettel együtt összesen 50 fő munkálkodik majd a jövő Nissanjain. A megnyitón Carlos Goshn, a Nissan vezérigazgatója elmondta, hogy a Nissan 180 nevű fejlesztési terv sikeres végrehajtásának egyik kulcsa, hogy a cég izgalmas, figyelemfelkeltő, és az adott piac igényeit, ízlésvilágát maximálisan figyelembe vevő modelleket mutathasson be, amelyben nagy segítség lehet az európai központ. Az új stúdiót egy hatalmas csarnokban rendezték be, amely egykor vasúti javítóbázis volt, így megfelelő teret biztosít a munkálatokhoz. Az épület egyik különlegessége a világítási rendszer, amellyel a tervezők különféle napszakokat modellezhetnek, így vizsgálva a modellek által nyújtott összhatást. A londoni stúdió munkájában a Nissan Design Europe korábbi müncheni és cranfieldi bázisainak munkatársai is részt vesznek. Az európai formatervező csapat következő nyilvánosságra kerülő munkája a hírek szerint a márciusban Genfben bemutatkozó új Almera lesz.