A Fiat haladékot adott a GM-nek.

2003.10.27. 14:19

A két cég megegyezett, így 2004 helyett csak 2005-tól kötelezhető a GM a Fiat felvásárlására. A 2000-ben kötött szerződés, amelynek révén a GM részvénycserével megszerezte az olasz autógyártó 20 %-át, tartalmazott egy később minkét fél számára kényelmetlenné váló paragrafust. Ennek értelmében a GM 2004 januárjától 2009-ig a Fiat tulajdonosainak kérésére köteles volna felvásárolni az olasz gyártó fennmaradó 80 %-át is. A szerződésnek ez a pontja a Fiat pénzügyi helyzetének romlásával egyre inkább előtérbe került: egyesek úgy vélték, hogy a Fiat vezetése a határidő lejártával azonnal él majd a lehetőséggel és eladja az autóipari részleget, mások szerint a Fiat pénzt kért cserébe azért, hogy lemondjon az kényszer-eladás jogáról. A GM eközben nem rejtette véka alá, hogy semmi kedve dollár-százmilliókat adni az adósságban úszó cégért. A most bejelentett lépés, miszerint a kérdéses paragrafus 2004 helyett csak 2005-ben léphet érvénybe, azt jelzi, hogy a két autógyártó legalább egy dologban egyetért: időt kell adni a Fiat Autónak, hogy kiderüljön, képes-e talpra állni saját erejéből, vagy sem. A Fiat vezetői egyébként korábban úgy nyilatkoztak, hogy egyelőre nem szeretnék igénybe venni a GM-mel kötött szerződés nyújtotta lehetőséget, ami arra utal, hogy az eladás csak utolsó mentőövként jöhet szóba.