ItalDesign tanulmányautók Genfben

2004.02.23. 17:22

Egy hibrid sportkocsit és egy villámgyors Alfa Romeo alapú limuzint állít ki az olasz stúdió.

Az ItalDesign Volta agresszív formája Ferrarikat és Lamborghiniket idéz, legfeljebb az orrán és az oldalán díszelgő Toyota embléma lehet gyanús egy kicsit. Pedig a műanyag idomok alatt egy hibrid terepjáró alkatrészei bújnak meg: a Toyota ugyanis a Lexus RX400-as hajtásláncával segítette az ItalDesign tervezőinek munkáját. Az eredeti hajtásláncot persze alaposan átdolgozták az olaszok: a benzinmotor a hátsó tengely elé került, a két kiegészítő villanymotor viszont a helyén maradt. A vezérlést is átalakították egy kissé, így a Volta motorjai együttesen akár 408 lóerőt is mozgósíthatnak egyszerre. Ennek köszönhetően az autó valóban méltó ellenfele lehetne a többi olasz sportkocsinak: 4 másodperc alatt gyorsulhat 100 km/h sebességre, végsebessége pedig 250 km/h. Az egészben azonban az a legszebb, hogy mindeközben a hibrid sportautó képes alig 7,5 liter benzin felhasználásával megtenni 100 km-t. A Volta megalkotásával az ItalDesign elsődleges célja az volt, hogy megcáfolja azt a hiedelmet, amely szerint a hibrid technológia nem való sportkocsikba.

Giugiaro mester csapatának másik alkotása a Visconti névre hallgat. Ez a típus az Alfa Romeo 166-os utódjának padlólemezére épül, és ennek megfelelően négyajtós, ötszemélyes autó, de nem a hagyományos, háromdobozos formát követi. Az autó kontúrja leginkább az egykori Bugatti EB 112-es tanulmányra hasonlít: az utastér és a csomagtartó egyetlen hatalmas buborék, csak az autó orra képez külön egységet. A Visconti orrában egy 3,2 literes V6-os motor kapott helyet, amely több mint 400 lóerős, és mind a négy kereket hajtja. Az ItalDesign szakemberei emellett elővettek egy menepság eléggé elhanyagolt ötletet is: a csaknem öt méter hosszú és 1,9 méter széles jármű négykerék-kormányzású, ami szűkebb helyeken való manőverezéskor igencsak jól jön.