Kia Eco-Cee'd: koreai takarék-tanulmány

2007.09.17. 12:33

A koreaiak is feltalálták a spanyolviaszt: bemutatták a Pro_Cee'd csökkentett fogyasztású változatát. A típus pont ugyanazokat a változtatásokat vonultatja fel, mint a VW BlueMotion modelljei, amelyek közül némelyiket már kapni is lehet.


Galéria - kattintson a képre

Lényegében az autó légellenállását és gördülési ellenállását igyekeztek csökkenteni, amivel érezhetően mérsékelhető a motor étvágya. Az Eco-Cee'd esetében a látványosan benövesztett, vagy kisebbre szabott első légbeömlőkkel, a fenéklemez egy részének beburkolásával és néhány új légterelővel sikerült 0,29-re leszorítani a formatényezőt. Emellett vettek az autóhoz alacsony ellenállású gumiabroncsokat és egy picit állítottak az 1,6 literes, 115 lóerős turbódízel motoron. A végeredmény egész meggyőző: sikerült 4,7-ről 3,9 literre csökkenteni az autó átlagfogyasztását 100 kilométeren, és a szén-dioxid-kibocscátás is 104 g/km-re mérséklődött.

Az Eco-Cee'd papíron sokkal jobban teljesít, mint a VW új Golf BlueMotion modellje, ugyanakkor még csak tanulmány. Nem tudjuk, hogy a sok változtatás közül melyek kerülhetnek át egy esetleges sorozatgyártmányra, és a pénzügyi osztályon kihajigált alkatrészek nélkül mennyi marad az előnyéből.