Volvo S60 álcázás nélkül
A Frankfurti Autószalonon ugyan nem lesz ott, de lényegében már készen van a svédek középső modellje.
A formán sokat egyszerűsítettek a tanulmány-változathoz képest, de néhány jellegzetesebb stílusjegy megmaradt. Ilyenek a lefelé görbülő cseppforma fényszórók, és az alatta kialakított domború idom, vagy a meredeken felfelé húzódó, határozott éllel kiemelt, a kerekek felett lágy hullámot vető övvonal. Az eddigi egyen-vonalvezetéstől egyértelműen elüt, aminek ideje volt már: hosszú ideje ez az első alkalom, hogy a szerkesztőségben is kisebb vita alakult ki egy Volvo formájának megítélése körül. Volt aki borzalmasnak találta, másoknak viszont határozottan tetszett az új S60-as karaktere. Ez a megosztottság pedig inkább jót jelent a svédeknek, mint rosszat: talán könnyebb lesz egy olyan autót eladni, amit észre lehet venni.
Úgy tudjuk, az S60-as második generációja nem csak formai szempontból hoz új megoldásokat a Volvo kínálatába: a típus már kapható lesz dupla kuplungos váltóval, és 1,6 literes, közvetlen befecskendezéses, turbófeltöltéses benzinmotorral is, amely egyszerre kínál nagy teljesítményt és viszonylag takarékos működést.
Az új típus bemutatásával már nem várhat túl sokat a Volvo, még akkor sem, ha a küszöbön álló tulajdonosváltás miatt a tervezés nem ment teljesen zökkenőmentesen. A legújabb hírek szerint az ősbemutatót a jövő év elején mindenképp megtartják, alighanem valamelyik nagyobb amerikai autószalonon.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=.F6V77.CUXd7e6SwcJgR4tWZDtwZl4NSsiZfOcIf2EX.Y7&stparam=tjelhuikdz&fastid=aumijhfnbtbmqgewualcpenwfokb&nc=0)
Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Áltraffipaxot telepítettek Pilisszentkereszten
Autóból észrevehetetlen a különbség.
- Hírek
Egy Magyarországot bukott a Tesla
Több tényező is rontja a Tesla részvénypiaci megítélését.
- Tesztek
Pompás prémium milliós taposóaknávalHasználtteszt: Volvo XC70 – 2010.
Piszok kényelmes, prémium érzetű utazóautó a harmadik generációs Volvo XC70, de óriási taposóaknákat rejt magában.
- Hírek
Visszatér az Estafette: három új elektromos kisteherautót mutatott be a Renault
Mindhárom régi, klasszikus modellek nevét viseli.
- Hírek
Megfogták ittas vezetésért és elvették a jogosítványát, másnap megint ittasan vezetett
Nem érezte a súlyát az első igazoltatásnak.
- Hírek
Sikerült kimaxolni a gyökérséget a magyar Nissannál – Az anyacégnél is kiverhette a biztosítékot a vállalhatatlan lépés
A magyar Nissannál úgy érezték, hogy a prosztóság menő és érdemes így reklámozni a márka autóit. Pedig nem.
- Hírek
Ónos eső, havazás - figyelmeztetést adott ki a HungaroMet
Reggelre már megjelent a hó pár helyen.
- Hírek
Az Audi A7 Sportback lehet a Volkswagen szenvedésének következő áldozata
Az Audi modellpalettájának racionalizálásával csökkentené a költségeit a Volkswagen.
- Sajtóközlemény
Az e-learning tananyagok alapvetően változtatták meg a jogosítványszerzést
A B kategóriás jogosítványszerzők közül több mint 700 ezren már e-learning módszerrel tanultak.
- Hírek
Bocsánatot kért a magyar Nissan prosztó reklámjáért
A kampányuk eddig tartott.
- Hírek
Hivatalos: ilyen lesz a 1,5 milliárd forintos Bugatti Tourbillon hangja
Gőzerővel halad a Bugatti Tourbillon fejlesztése.
- Tesztek
Bátorságod és félretett pénzed legyenHasználtautó teszt: Audi A4 B8.5 1.8 TFSI, 2013
Felszámol komoly összegeket, cserébe prémium minőségét látványosan megőrzi.
- Hírek
A szemközti sávba repült egy autó az Árpád hídon, egy másik a villamossínen rekedt
A baleset körülményei egyelőre tisztázatlanok.
- Belsőség
Kígyómarás, a Tigris sorsa és egy klímás hotelszoba AfrikábanTC Bamako 2025/13
Eldöntöttük, mi lesz a Tigrissel a futam végén, de vannak még kérdések.
- Közélet
Ki fizet, ha a frissen vásárolt autó már a hazaúton elhalálozik?Szavatosság, rejtett hibák és egyéb gyötrelmek
Ha baj van a használt autóval, a szavatosság majd megold mindent? Igen is, meg nem is. De mitől függ egy ilyen jogvita kimenetele?
- Hírek
Elfelejtett sávot váltani az önvezető rendszere, oszlopnak hajtott egy Cybertruck
A nevével ellentétben ez még mindig nem egy teljesen önvezető rendszer.
- Hírek
Történelmi szövetségre léphet ember és baromfi, a környezetbarát közlekedés a cél
Kisebb szennyezés és kedvezőbb fogyasztás érhető el a Stellantis kísérleti abroncsaival.
- Hírek
Mindjárt kezdődik:a Flórián tér felé csak, ha muszáj
A felüljáró fejújítása miatt borítékolható a dugó a környéken. Sokaknak opció lehet a Megyeri híd.
- Hírek
Trump most épp a sajátjait készül kiütni 100 százalékos vámmal
Az USA elnöke szerint ellopták országának autóiparát.
- Hírek
A BMW szerint a V8-at semmivel sem lehet helyettesíteni, ezért kitartanak mellette
Legalábbis azokon a piacokon, ahol erre lehetőségük van.
- Gumidoktor
Legális-e a kisebb ET-s felni?
Tudom, hogy csalni fog a sebességmérő, de ez nem izgat.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=.F6V77.CUXd7e6SwcJgR4tWZDtwZl4NSsiZfOcIf2EX.Y7&stparam=qnkkeoffsg&fastid=gddroiqaiqiamjlmscalsogvrrkh&nc=0)