Peugeot 207 S16: raliból az utcára

2010.02.03. 14:34

Tavalyi IRC győzelmét ünnepli a francia márka a limitált példányszámú autóval, bár az az érzésünk, foglalkozhattak volna valamivel többet a tartalommal is.

Az S16 lényegében tartalmatlan fantázianév – a 306-os idejében még a raliautóként is használt csúcsmodell viselte ezt a jelzést – a műszaki tartalom viszont a 207 Sport 1.6 VTi-ből származik, azaz az autóban egy 120 lóerős, 1,6 literes szívómotor dolgozik. A kis Peugeot persze így sem lassú, de nem is hozza azt, amit a külseje alapján várnánk: a végsebessége 201 km/h, és 10,7 másodperc alatt éri el a 100 km/h-s tempót.

Azoknak viszont tökéletes lehet, akiknek csak a külső számít. A festés ugyanolyan, mint Chris Meeke Super 2000-es versenygépéé, a hűtőmaszk rácsozata is valami komolyabbat sejtet, és a 207 RC Cup spoiler-készletét is megkapta az S16. Úgy tudjuk, a 250 sorszámozott autó csak Nagy-Britanniában lesz kapható, átszámítva nagyjából 370 ezer forintos felárral.