A sosem gyártott BMW M8 – testközelből
Néhány héttel ezelőtt már találtunk pár remegő kézzel, hirtelen készült felvételt a húsz éven át Csipkerózsika-álmot alvó M8-asról, most viszont részletesebb képanyaggal szolgálhatunk a titkos prototípusról, amely sosem került gyártásba.
Lehet, hogy túlzásba vitték az M GmbH-nál a 8-as kupé reszelgetését, azért nem lehetett belőle utcai autó. A képek alapján olyan technológiai megoldásokat valósítottak meg a prototípusban, amelyekre nem lehetett volna elég magas árat kitalálni, hogy kifizetődő legyen a gyártásuk. Még a presztízsértéket figyelembe véve sem.
Több szénszálas erősítésű műanyagot pakoltak bele, mint amennyit valaha is láttunk utcai autókban – a 90-es évek elején szemmel láthatóan tombolt a csúcstechnológiára kihegyezett mérnökökben a könnyű szerkezeti anyagok iránti lelkesedés. A motor levegőbeömlőitől kezdve a felni burkolatain keresztül egészen a karosszériaelemekig mindent a szürkésen csillogó anyagból gyártottak le, amit csak tudtak. Szintén jelzi a mérnökök elhivatottságát, hogy a McLaren F1-es motorjával nyilvánvaló rokonságban álló V12-es hengerenkénti pillangószelepsorát közvetlenül nyitja a gázbovden, míg a 8-as sorozatot egyébként kizárólag potméteres gázpedállal szerelték.
Kidolgozottsága alapján nem sok hiányzott volna, hogy megvásárolható termék legyen belőle, egyedül a beltér puritán, funkcionális kivitelezéséből derül ki, hogy tesztelésre használt prototípus körül ólálkodunk. Valószínűleg már sosem tudjuk meg, miért állították le a fejlesztését az M1-es örökségét követelő kupénak.
A prototípus kiállítása feltehetően annak köszönhető, hogy a BMW demonstrálni szeretné karbonszálas technológiai fölényét, mivel középtávon sokkal szélesebb körben fogják alkalmazni az ultrakönnyű anyagot.
Fotók: Bmwblog