Megjött az új Dodge Charger

2010.10.06. 07:37

Épp annyit finomítottak a formán, hogy még kívánatosabbá váljon a hatalmas sportszedán.

Az eddig is egyértelmű volt, hogy a Chryslernél teljes modellváltásokra mostanság nem számíthatunk, de ez nem jelenti, hogy ne próbálnák vonzóbbá tenni a már meglevő típusokat. Először a Jeep Grand Cherokee kapott új, vonzóbb formákat, most pedig a Dodge Chargert alakították át. A tervezők elsősorban a részleteket módosították: igazítottak a hűtőmaszk formáján és a fényszórókon, terveztek egy, a Challengeréhez hasonló hátsó lámpasort, és újratervezték az autó oldalsó burkolatát. Így az övvonal letisztultabb lett: elhagyták a hátsó kerekek feletti vaskos kitüremkedéseket, az ajtókon viszont megjelent egy él, ami bizonyos szögből akár a motortérből kivezető nyílásnak is nézhető. Az összkép valahogy letisztultabb lett, de az autó mégsem veszített korábbi agresszivitásából.

Az új kivitel csúcsmodellje összkerékhajtással is készül majd, és a motorválaszték a már jól ismert hat- és nyolchengeresekből áll. A 3,6 literes Pentastar V6-os kerül az alapmodellekbe, és az 5,7 literes Hemi V8-as a másik alternatíva. Az új Charger várhatóan még az év vége előtt a kereskedésekben lesz, az azonban valószínűtlen, hogy Európába is eljut a hivatalos csatornákon keresztül, bár nem csodálkoznánk rajta, ha szép számmal hoznák be a kontinensre szürkeimportban.