A 3-as BMW-re támad a Cadillac

2010.10.29. 13:27

Miután a BLS megbukott, a GM új belépőmodell fejlesztésébe fogott. Már be is jelentették, hogy a típus melyik amerikai gyárban készül majd, de a többi részlet csupán pletykákból ismert.

Ami már most biztos, hogy mintegy 190 millió dollárt költenek a Lansing Grand River összeszerelő üzem átalakítására, ahol várhatóan 2012-ben indulhat az új típus gyártása. A GM szóvivője a típus közvetlen vetélytársaként a hármas BMW-t és a Mercedes C osztályt említette, amiből egyesek azt a következtetést vonják le, hogy az Észak-Amerikában tervezett típus hátsókerék-hajtású lesz – ez azonban korántsem biztos, hiszen ott van kéznél az Opel Insignia Epsilon 2 platfomja a kész összkerékhajtással, így ehhez lényegében csak néhány karosszériaelemet kellene tervezni. Ugyanakkor a BLS-nél ezt a módszert már kipróbálták, sikertelenül, így lehet, hogy inkább mégis a rögösebb, de több sikerrel kecsegtető utat választják, és egy használható hátsókerék-hajtású platform fejlesztésébe fognak.

November második felében már többet lehet majd tudni az új modellről – ha minden igaz, a Los Angeles Auto Show-n kiállítanak valamiféle prototípust, természetesen tanulmányként, amelyen a majdani szériagyártmány fontosabb jellegzetességei már megfigyelhetők lesznek.