Félmillió forintos autó a Piaggiótól
A Tata Nanónál is sokkal olcsóbb járművet terveztek az olaszok, és azt mondják, Európában is kapható lesz.
Az NT3 egyelőre csak tanulmány, de a Piaggio elszántnak tűnik: nagy tömegben szeretnék gyártani, elsősorban az indiai piac számára. A műszaki alapok a háromkerekű Ape haszonjármű-családtól származnak, de itt elöl is két kereket használnak, és a jármű kabinja három fő befogadására alkalmas. A hajtást 200 vagy 300 köbcentis motorkerékpár-motorra bízzák, ami a könnyű építésű járművet valószínűleg épp csak a városi forgalom ritmusában való közlekedésre teszi alkalmassá, de bizonyos célokra ennyi is bőségesen elegendő lehet. Indiában pedig, ahová elsődlegesen szánják, a 2500 dollár, azaz 480 ezer forint körüli ár, és az időjárás viszontagságai elleni védelem sokkal lényegesebb szempont, mint a dinamika.
A gyártás beindítását három éven belül ígérik, de azt, hogy hol készül majd az NT3, és Európában mikor kezdik forgalmazni, egyelőre bizonytalan – ahogy az is, hogy Indián és más, hasonlóan alacsony átlagjövedelmű országokon kívül kialakul-e a törpeautó iránt kimutatható kereslet.