Mégis lesz négyajtós Lamborghini

2010.12.03. 15:59 Módosítva: 2010.12.03. 15:59

Évekig tagadták, hogy elkészülhet az Estoque tanulmány szériaváltozata, de úgy tűnik, mégis megvalósulhat az elegáns négyajtós.

Még a múlt hónapban derült ki, hogy a Lamborghini vezetése ismét egy harmadik modell kifejlesztését fontolgatja. Az információ magától a cég vezérigazgatójától, Stephan Winkelmanntól származik, de a legtöbben arra tippeltek, hogy egy SUV lesz az új típus, amely az LM002-es nyomdokaiba léphet. Most azonban szintén Winkelmann utalt rá, hogy a négyajtós kupé a legesélyesebb jelöltjük, azt pedig egyértelművé tette, hogy hobbiterepjáróban nem is gondolkodnak. „Az Estoque sokkal jobb fogadtatásban részesült, mint gondoltuk, és úgy érezzük, itt az idő, hogy a márka kipróbálja magát a szupersportkocsik piacán kívül is.” – mondta a vezérigazgató, majd hozzátette, hogy a SUV véleménye szerint nem illeszkedne jól a Lamborghini arculatába. „Ez a kategória a mi árszintünkön lényegében nem létezik, és nem is nevezhető valódi luxusjárműnek.”

Egy másik érv az Estoque megvalósítása mellett, hogy elvben viszonylag kis erőfeszítéssel megvalósíthatnák, most, hogy a Porsche is a Volkswagen csoport tagja, akárcsak a Lamborghini. A Panamera padlólemezét így egyszerűen át tudnák venni, és erre építhetik saját, jóval drágább autójukat, nagyobb és erősebb motorra. Így a két márka érdekei sem ütköznének, sőt, a Panamera gyártása még olcsóbbá is válhat a Porsche számára azzal, hogy bizonyos főegységeiből több készülne. Piacként Európán és Észak-Amerikán kívül ráadásul Kínára is számíthatnának, ahol sokkal nagyobb érdeklődés mutatkozik a négyajtós luxusautók, mint a sportkocsik iránt.

Az Estoque tanulmányt még 2008-ban mutatták be, de a válság miatt szóba sem került, hogy megindulhat a szériagyártása. Most azonban kedvezőbbek a körülmények, így azon sem csodálkoznánk, ha szinte változatlan formában készítenék el az elegáns, alacsony modell szériaváltozatát.