Egyszerű, érzelmes és meleg – ezt mondja a tervező az új Renault tanulmányról. Talán igaz, de vajon mire való egy ilyen autó?
A Captur persze nem célszerű elvek alapján készült, inkább valamiféle gátlástalan agymenés eredménye lehet a Renault formatervezési osztályán, amely túl sok ötletet zsúfolt egyetlen tanulmányba. Egyszerre viseli egy kupé és egy kisméretű szabadidő-autó jellegzetességeit, de végeredményben nehéz elképzelni, hogy akár minimális használati értéke is lenne. A nagykerekű, felfelé-előre nyíló ajtajú szerzet karakterében leginkább talán a Nissan Juke-ra emlékeztet – hátul talán még hasonlít is rá – nem csak a formái, de a méretei alapján is. A belső tere ugyanakkor csupán kétszemélyes: a két első ülés mögött közepes méretű csomagtér található.
Belül akad néhány érdekes megoldás, bár nem vagyunk benne biztosak, hogy ezek közül bármelyiket szívesen látnánk egy szériamodellben. Ilyenek a rácsos ülések, és az áttetsző műanyag műszerfal-elemek, illetve kormányközép, amelyet színes fények világítanak meg hátulról. Egy tanulmányban talán jópofák, de egyáltalán nem keltenek minőségi benyomást, és az az érzésünk, a hétköznapokban inkább idegesítőnek tűnnének, mint hasznosnak.
A viszonylag kisméretű autó egyébként meglepően nehéz, 1,3 tonna, de legalább az ereje megvan hozzá, legalábbis papíron, hogy fürgén mozogjon: egy ikerturbós, 160 lóerős turbódízel négyhengeres dolgozik az orrában, dupla kuplungos váltóval, így az autó 8 másodperc alatt gyorsulhat 100 km/h-ra, a végsebessége pedig 210 km/h.
A Captur érdekes jelenség, az kétségtelen, de nem biztos, hogy hasonló formavilággal vagy részletmegoldásokkal vonzó lenne egy szériamodell, pedig egy tanulmány hosszabb távon azzal hozhat hasznot a gyártónak, ha egyes részleteit fel tudják használni.
