A Honda eltitkolta a pókügyet

2011.03.13. 16:45

Úgy tűnik, a dajkapók a japán szedánokra bukik. Nemrég a Mazdának 52 ezer autót kellett visszahívnia, mert a nyolclábú előszeretettel költözött be az amerikai 6-os tankszellőztető járatába, most pedig kiderült, hogy ugyanez megtörténhet a Honda Accordokkal is.

Már 2009 nyarán körbeküldte a Honda a kereskedőinek a tájékoztatót, amely felhívja a figyelmet a pók okozta problémára. A 2008-2009-es évjáratú Accordoknál a Mazdákhoz hasonlóan befészkelheti magát a benzinszagot kedvelő dajkapók a tankszellőztető tartályba, és hálójával eltömítheti a szellőzőjáratot. Ennek ellenére nem indítottak visszahívási akciót, csak javasolták a szervizeknek, hogy az érintett autóknál a tisztítás után tegyenek egy rugót a csőbe, hogy ne tudjon bemászni a pók. Ugyanezt a megoldást alkalmazza a Mazda is az 52 ezer visszahívott 6-osnál.

Annyi a különbség, hogy a dugulás az Accordoknál nem okoz olyan komoly problémát, mint a Mazdáknál, legalábbis ezzel védekezik a Honda. Míg a 6-os benzintartálya akár össze is roppanhat, ami a legrosszabb esetben benzinszivárgást okoz, az Accordoknál mindössze a motorhibára figyelmeztető lámpa gyulladhat ki.