A Mazda lelőtte a poént

2011.04.19. 06:53

Az az érzésünk, az autó érkezési időpontjához képest finoman szólva is elsiették a közlést a japánok: csak ősszel mutatják be a Minagi tanulmány szériaváltozatát.

A komoly információ, amelyet jelentőségteljes körítéssel a tudomásunkra hoztak, ez: az új kompakt szabadidő-autójuk neve CX-5 lesz. Most poénkodhatnánk azzal, hogy a CX-7 és a CX-9 után ki gondolta volna, de nem teszünk ilyet, mint ahogy azon sem húzzuk fel magunkat, hogy releváns információk helyett már évek óta nem hallunk mást a japánoktól, csak marketing-rizsát. Végülis egy válság átvészelése nem könnyű feladat egy ilyen, autóipari mércével nézve kis cégnek, és a jó kommunikációs szakemberek drágák.

A CX-5 egyébként valószínűleg a Mazda3 platformjára épül, és várhatóan a Frankfurti Autószalonon tartott premier után mintegy fél évvel, 2012 tavaszán lesz elérhető Európában. Az is valószínű, hogy ebben a modellben már felbukkannak a SkyActive fantázianevű, új fejlesztésű alkatrészek, bár egyelőre ezekről sem tudjuk pontosan, hogy szép nevükön kívül mit tudnak.



Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.