Körvonalazódik a kecskeméti Mercedes

2011.07.12. 13:25

A Mercedes számára láthatóan létkérdés, hogy az új B osztály erősebben kezdjen a piacon, mint bármelyik elődje, így nem elégedtek meg a szimulátoros mókával, amelyről nemrég mi is tudósítottunk. Közöltek néhány fotót is, amelyek alapján sejthető, hogy milyen is lesz a végleges autó, és néhány lényeges adatot az új, univerzális motorcsaládról, amely keresztben és hosszában is beépíthető, így a nagyobb Mercedesekbe is eljuthat a közeljövőben.

A fotó persze inkább csak körvonalrajz, de így is jól látható, hogy a Mercedes tervezői inkább csak az arányokon változtattak a B osztály esetében, a forma részletein kevésbé. Maradt az egyterű-jelleg, bár az orr hosszabb, a tető alacsonyabb lett, de aki valami sportosabbra vágyna, annak meg kell várnia az A osztályt, az lesz az igazi személyautó. Az is kiderült, hogy bár ezzel a formával valóban elérték a 0,24-es légellenállási tényezőt, ilyen hatékony autót csak az Eco Technology csomaggal kaphatunk, a többi változatnál az érték 0,26, azaz ezek valamivel kevésbé kiemelkedőek aerdinamikai szempontból.

A motorválaszték eleinte négyféle turbós négyhengeresből áll majd. A benzinesek 1,6 literesek, 122 vagy 156 lóerővel, míg a két 1,8 literes dízel 109 illetve 136 lóerős lesz. Eeket szánják a népszerű alapváltozatokba, de valamikor később jönnek az erőteljesebb, 2 literes motorok is, nyilván még komolyabb teljesítménnyel. Ugyanezek a motorok kerülnek majd az A osztályba, amely a B osztállyal azonos alapokra épül, de felbukkanhatnak a következő C osztály alapváltozataiban is, mivel úgy tervezték mindet, hogy a hosszmotoros, hátsókerék-hajtású erőátvitelhez is passzoljanak.

A 4,359 méter hosszú, 1,786 méter széles és 1,557 méter magas gépről a nyár hátralevő heteiben valószínűleg még többet árulnak el, hogy alaposan előkészítsék a szeptemberi bemutatót, amelyet a Frankfurti Autószalonon tartanak. Így talán elérhetik, hogy néhány tízezer vásárló kiéhezve várja az új modellt, köztük olyanok is, akik amúgy más gyártótól vettek volna újabb autót.