Ezt már megint miért kellett?

2011.07.24. 12:51

Kiábrándító, ahogy a Renault a Gordini névvel bánik mostanság. Legutóbb arra kaptuk fel a fejünket, hogy már egy közönséges, dízelmotoros Twingo is a mester nevével ékeskedik, most pedig az alap Clióra is rákerül a két fehér csík.

A Renault úgy döntött tovább hígítja a Gordini-jelzés értékét azzal, hogy a Clio RS-változata után az alapmodellre is rányomja az ikonikus jelzéseket; merthogy a dizájnon túl lényegében nincs többről szó most sem.

Kék alapon két fehér csík: ez ugye kötelező. A dupla kipufogó és a 16 colos felnik sportosabbá teszik a megjelenést, de ettől még semmi értelme nem lesz ezt választani az RS helyett. Belül egyedi kárpitozást és szőnyeget kapott, továbbá fémpedálok próbálják elhitetni, hogy ez egy vad jószág. Több, mint valószínű, hogy azokat kívánják megnyerni ezzel a módosítással, akik vágynak ugyan egy sportautóra, de beérik azzal, ha az csak megjelenésében az.

A Clio Gordini 1,6-os benzines, valamint 1,5-ös dízelmotorral lesz kapható, három-, és ötajtós opcióban. Több kiegészítő választható hozzá, persze felárért, mint: metálfényezés 440 euró, vagy tolatóradar 250 euróért. Európa számos Renault-márkakereskedésében kapható lesz (nálunk nem). Ára 4,5 – 5 millió forint körül várható, a különböző változatoktól függően.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.