A Golf felkötheti a gatyát
Az elmúlt egy évtizedben a koreai autógyártók elképesztő fejlődésen mentek keresztül, legalábbis erről árulkodik az új Hyundai i30-as, amely a VW Golf, a Ford Focus és az Opel Astra komoly ellenfelévé nőhet.
Az már az előző generációnál kiderült, hogy az i30 korrektül összerakott, korszerű autó, megfizethető áron. Egyetlen hibája volt: nem volt személyisége. Egy szappantartó a sok közül, amely korrekt szállítóeszközként beválik, de ennél többet nem is próbál nyújtani – legalábbis ezt az érzést sugározta. Még a testvérmodell, a Kia Cee'd is karakteresebbre sikerült, és az ezzel kapcsolatos kritikákat a koreaiak is meghallhatták, legalábbis erre utal, hogy az új i30-as sokkal agresszívebb, jellegzetesebb lett. Nem mondanánk, hogy példátlan különlegesség volna az új kompakt, de van benne annyi egyéniség, mint bármelyik kategóriatársában, beleértve akár az űrkomp-Civicet vagy a Mazda 3-ast.
Az elődmodell alig volt négy éves, ennyi idő alatt pedig nem várhatunk csodákat: a padlólemez a régi, és a motorválaszték is csak részben újult meg, ami érthető, hiszen a motorválaszték eddig sem számított elavultnak. Továbbra is négyféle kivitel készül, ezek közül az 1,4 literes 100 lóerős benzines, valamint az 1,4 literes 90 lóerős és az 1,6 literes 126 lóerős dízelek ismerősek lehetnek korábbról. A nagyobbik benzinmotor, a 140 lóerős, közvetlen befecskendezéses GDI viszont egész új, eddig csak a Velosterben találkozhattunk vele. Minden motorhoz hatfokozatú kézi váltó jár, de opcióként rendelhető hatos automata is.
A típus megjelenésére a frankfurti bemutató után még vagy fél évet várnunk kell: az első szériapéldányokat 2012 tavaszán szállítják le. A hírek szerint a következő nagy dobás 2013-ra várható, akkor készül el a háromajtós változat, amely a gyáriak szerint még sportosabb lesz. Az új i30 elődjéhez hasonlóan Csehországban készül majd.