A Volvo C70-nek annyi

2011.10.04. 14:36

A kupé-kabrió egymagában készül egy szupermodern üzemben, és ez túl nagy pazarlás a Volvónak – inkább lemondanak a feltűnő C70-ről.

A Volvo nagy áldozatot hozott annak idején azért, hogy korszerű kupé-kabriója legyen. Ahelyett, hogy teljes egészében kiadták volna a munkát egy külső cégnek, berendeztek egy gyárat Uddevalában a Pininfarinával közösen, ahol kizárólag ez az egy modell került gyártásba. Ez a megoldás meglehetősen drága, de cserébe a Volvo maga ellenőrizheti a minőséget, amelyet így megfelelő szinten tarthattak. Az alapprobléma az, hogy az üzem képtelen akár csak nullszaldóval működni: évente alig tízezer autó készül itt, ami 65%-os kihasználtságot jelent, de még ha teljesen ki is tudnák használni a meglevő kapacitást, a Volvónak akkor is túl sokba kerülne a külön gyár fenntartása. Így a Volvo vezetése döntött: 2013-ban, amikor a Pininfarinával kötött szerződés lejár, becsukják a boltot Uddevalában.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a C70-nek lesz-e valamiféle utódja, de ha igen, azt vagy a többi Volvo modellel egy gyártósoron kell majd gyártani, vagy ha ez nem lehetséges, kiadhatják a termelést egy külső cégnek – amilyen a finn Valmet, az osztrák Magna-Steyr vagy épp a Pininfarina – ami még mindig jobban megéri egy egész üzem fenntartásánál.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.