Az 1952-es 300 SL ma már elképesztő ritkaság – még a gyáriaknak is nehézséget okozott, hogy ismét működőképessé tegyék a legöregebb ismert példányt. A sorozat első darabját verseny közben összetörték, így a második legyártott példányt – a 194 00002/52 alvázszámút – hozták olyan állapotba, mintha épp csak most készült volna, és nem hatvan éve.
A 300 SL volt az első Mercedes versenyautó a háború után. A tervezők elsősorban a szuperkönnyű karosszériával igyekeztek előnybe kerülni a versenytársakkal szemben: ötven kilós vázat építettek, amelyre alumíniumból és magnéziumból formált karosszéria került.
Az autó orrába a korabeli Mercedes 300-as hathengeres, három literes soros motorját építették, bár a magas blokk csak úgy fért el, hogy 50 fokban megdöntötték. A gép teljesítményén is növeltek: 170 lóerőt hoztak ki belőle. A restaurálásnál a legnagyobb gondot a nem szabványos, elektromos benzinpumpák okozták, mivel ilyen alkatrész már egyáltalán nem találni a Mercedes raktáraiban. Az 1060 kilogrammos kupé a korszak leggyorsabb versenyautói közé tartozott a maga 230 km/h-s végsebességével.
A W194 jelzésű típus mégsem nem lett hosszú életű: a következő években a tervezők már az erősebb, korszerűbb W198-asra koncentráltak, amely szintén 300 SL néven vált ismertté. Ez utóbbi gép lett a Mercedes első Formula 1-es autójának alapja, amellyel két világbajnoki címet szereztek két év alatt, illetve az utcai változatnak, amelyből aztán hat generációnyi kétüléses Mercedes luxus-sportkocsi nőtt ki.
