Mezei motor köré sportautót? Miért ne?

2012.03.07. 13:20

Márpedig az Artega GT egy ilyen autó.

A kis német gyártó ugyan 2010 közepén már beharangozta az autót, ennek ellenére piacra – jóformán – csak tavaly került. Ehhez képest a száz eladott példány nagyon szép eredmény, főleg a kisszériás sportautók szegmensében. Talán ez mutatja leginkább, hogy van keresnivalójuk a nap alatt.

Az Artega GT szénszál-erősítésű műanyag karosszériája alumínium önhordó váz köré épül. Mindamellett, hogy a konstrukció nagyon merev, még könnyű is. Határozottan tetszett a filozófiájuk, mely szerint nem kell túl sok erő, elég, ha könnyű az autó. Mondjuk 1285 kiló. Az így kapott 4,28 lóerő/kg arány már szépnek mondható, és elég ahhoz, hogy 4,7 másodperc alatt ugorjon százra a IV-es Golf méretű, szép kis kupé, majd egészen 270-es tempóra gyorsuljon. Mellesleg annak a Henrik Fiskernek köszönhette a formatervét, aki a BMW Z8-at és az Aston Martin Vantage-et adta a világnak és akinek a standja ott állt mellettük, rajta a Z8-ra erősen emlékeztető Karmával.

Bár székhelyük Németország, maga a gyártósor alig húsz kilométernyire van a modern kor legkomplexebb és legszebb versenypályájától, az Ascari Race Resorttól. Ennek köszönhetően rengeteget tesztelhették az autót, kijátszhatták magukat a futómű és a hajtáslánc finomhangolásával (átdolgozott duplakuplungos DSG-t használnak).

A kis súlyra való törekvés mindenütt tetten érhető: külön kiemelték a nagyon könnyű, olasz APP Tech által gyártott felniket, a visszapillantó-tükrökön spórolt grammokat és a könnyű ülésvázat. Vicces kis részlet a mechanikus ablaktekerő, amely finom le-fel pöcköléssel valójában elektromotort kommandíroz.

Persze tömegcsökkentés ide vagy oda, a terméket eladhatóvá kell tenni, ezért akad a fedélzeten Pioneer hifi, kétzónás klíma és bőrkárpit is. A műszeregység maga az egyszerű elegancia: egy kör alakú óra középen, alul a sebmérő mutatójával, felső felében a fordulatszámmérővel. Szimpatikus azonban az ára, amely 100 ezer euró alatt van, mutatva, hogy a nagy szériában gyártott alkatrészek sokszor kifizetődőbbek, mint az extrém drága egyediek.

A pici standon ott kéklett az Artega SE is, amely – mily' meglepő – egy teljesen elektromos-hajtású autó. Tíz százalékkal nehezebb a benzinmotoros alapváltozatnál, ellenben 380 lóerőt ad le a két villanymotor, köszönhetően a 16 darab lítium-ion-polimer akkunak. Ezzel 3,9 másodperc alatt képes százra gyorsulni, a végsebessége 205 km/óra. 150 ezer euróra lőtték be az árát, ami szintén kedvezőnek számít. A felhasznált technológiát tekintve mindenképp.

Az Artega GT tanulmányautó nem vonultat fel sok pluszt a GT-vel szemben. Leginkább egy kivehető középső panellel ellátott üvegtetőt, és a megemelt, púpos tetővonalnak köszönhetően kedvezőbb légellenállási együtthatót.

Kicsik, de valahogy nagyon betaláltak a vevők pénztárcáiba. Szimpatikus és igyekvő csapat az Artega, hamarosan viszontláthatjuk őket a versenypályán is, hiszen a remek és jól kiegyensúlyozott alap már adott.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.