Beindult a termelés a szerb Fiat gyárban

2012.04.18. 12:06

Sokáig bizonytalan volt, hogy mi lesz a szerb autógyár sorsa, de a Fiat végül megvette, és kipofozta a hatalmas gyártelepet, amely mostantól Európa legkorszerűbbjei közé tartozik.

Olaszországban, ahogy Nyugat-Európa legtöbb országában, egyre drágább a munkaerő, a szakszervezetek pedig erősek. Nem csoda, hogy a Fiat, miközben bezárta dél-olaszországi gyárát, és további gyárbezárásokat is kilátásba helyezett, Szerbiában hatalmas kapacitású üzemet épített az egykori Zastava gyár alapjain. Az egymilliárd eurós beruházás nyomán olyan üzemegységet építettek ki, ahol akár 200 ezer autót is előállíthatnak egy év alatt. Egyelőre persze nem készülhet ilyen nagy mennyiségű jármű: az első modell, amelyet itt szerelnek össze, a Fiat 500L legfeljebb a teljes kapacitás egy részét kötheti le, de később nyilván más típusok előállítását is megkezdik majd Kragujevacban.

A Fiat egyelőre 2400 főt foglalkoztat a szerb üzemben, és további ezreknek adnak munkát a gyárat kiszolgáló helyi beszállítók. Az olasz autógyártó igazgatója, Sergio Marchionne a gyártás beindítása kapcsán tartott ünnepségen úgy fogalmazott, hogy Szerbiában vonzó befektetési környezetre leltek, és a Fiat számára kiváltság, hogy részese lehet az ország fellendítésének. Ez virágnyelvről lefordítva nagyjából annyit tesz, hogy a Fiat értékeli az olcsó, szakképzett munkaerőt, és hosszú távra tervez a szerb gyárral.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.