Ezzel nem fáj a parkolás

2012.05.07. 18:17

Romano Artioli egykor azzal szerzett magának hírnevet, hogy feltámasztotta a Bugatti márkát, és a Lotus számára kitalálta az Elise sportkocsit. Ez még az 1990-es évek derekán volt, azóta azonban nemigen hallottunk az olasz üzletemberről, de úgy tűnik, teljesen mégsem tudott elszakadni az autógyártástól. Most saját márkanevén mutatott be egy olyan autót, amelyet a Zagato fejlesztett a számára, és amely teljesen új alapokra helyezheti a városi közlekedést.

Bár a mopedautó kategóriában csak kisméretű járművek fordulnak elő, a Volpe ezek között is valódi törpe. A hossza 2,2 méter, a magassága pedig 1,5 méter – eddig még szokványos is lenne – de csupán egy méter széles. Bár elektromos hajtású, az akkumulátorokkal együtt is csak 350 kilogrammot nyom, így valóban elfér egy nagyobb méretű liftben. Ami azonban ennél is fontosabb, akár két autó közt, egy nagyobb foghíjban, keresztben is parkolhatunk vele. Ezt segíti a felfelé nyíló ajtó is, amely oldalirányban egyáltalán nem növeli az autó helyigényét.

Az egyszemélyes törpe háromféle villanymotorral lesz kapható, 4, 8 és 12 kW, azaz 5,5, 11 és 16 lóerős változatok lesznek. Az elektromos hajtáslánc elég korlátozott hatótávolságot tesz lehetővé: alaphelyzetben változattól függően 50 és 70 km közti távolság tehető meg a kisautóval. A Volpe extrái közt azonban szerepel egy gázüzemű hatótávolság-növelő, amellyel akár 380 km-re növelhető az egy töltéssel megtehető távolság.

Az alapkivitelű Volpe sem igazán olcsó – legalábbis ahhoz képest, hogy alig tud többet, mint egy robogó – az ára 6950 euró, azaz átszámítva úgy kétmillió forint. Az erősebb változatok persze drágábbak, mégsem lehetetlen, hogy a Volpe sikeres termék lesz azon vásárlók között, akik tiszta, olcsó, és a parkolási gondoktól végképp mentesítő járművet keresnek.