Csodaautót csináltak a dánok?

2012.08.09. 08:24

Sok próbálkozást láttunk már a városi autózás forradalmasítására - a dánok legújabb kisautója a fotók alapján még a vonzóbbak közé tartozik. Az Ecomove Qbeaknak az előzetes adatok alapján ráadásul döbbenetes adottságai vannak.

A dán törpeautó alig három méter hosszú, viszont hat személy is utazhat vele a gyáriak szerint. Két villanymotorja 70 kW-ot, majdnem 100 lóerőt tud, ami 120 kilós végsebességhez elég. A legmeghökkentőbb adat viszont a 300 kilométeres hatósugár, ami az autó 425 kilós önsúlya mellett képtelenségnek tűnik a tudomány jelen állása szerint.

Kicsit persze csalnak a dánok, mégpedig azzal, hogy az önsúlyt az akkumulátorok nélkül adják meg. Az úgynevezett energiamodulokból szükség szerint egyet, vagy akár hatot pakolhatunk az autó alá - így lehet elérni a maximális elméleti hatósugarat. Az üléseket ugyanígy lehet ki-be pakolni, amivel előállíthatunk két köbméter rakteret, vagy ha éppen úgy tartja kedvünk, hat utast is szállíthatunk.

Még így is elég vonzónak tűnik a kerékagymotoros koncepció, de a műanyag karosszériaelemekből összeácsolt szuperkönnyű autó sajnos nemigen felelhet meg a mai társadalom biztonsági elvárásainak. Ettől függetlenül érdekes a kezdeményezés - kíváncsian várjuk, az egyelőre egyszerűen csak olcsónak mondott autócskára milyen árcédulát akasztanak.

Előrendelést mindenesetre már felvesznek a dánok, a sorozatgyártást még idén be szeretnék indítani. Mégis nehéz hinni benne - minden jó szándék mellett - hogy egy autóipari környezetben szabad szemmel alig látható cégnek sikerülne az, amibe a nagyoknak beletört a bicskája. Használható hatótávú, tágas és olcsó elektromos autót pedig sokan ígértek már, de a végén legalább egy paraméterben csalódnunk kellett.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.