Duplázna a Mercedes Kecskeméten?

2012.08.16. 18:21

A Mercedes eredetileg afféle kiegészítő üzemként beszélt a kecskeméti gyártelepről, hisz az új fronthajtású modellek zömét még mindig Rastattban készítik. Lapértesülések szerint azonban változhat a helyzet: három éven belül a duplájára bővíthetik a magyar gyártelep kapacitását.

Eddig úgy volt, hogy kétféle fronthajtású Mercedest készítenek majd Magyarországon. A B osztály mellett a következő hetekben indul a CLA-ként ismert négyajtós kupé előállítása is, amelyet az év végén vezet be a Mercedes Európában. E két típus nem indokolná a bővítést, így valószínű, hogy további típusváltozatok gyártását is beindítaná a Mercedes Kecskeméten. A fronthajtású modellcsalád a tervek szerint öt autóból áll majd: az A és a B osztály, valamint a CLA mellett egy hobbiterepjáró (GLA?) és egy kabrió is várható. Ha valóban évi 300 ezerre emelik a termelést Kecskeméten, az azt jelenti, hogy legalább az egyik ezek közül szintén nálunk készülhet.

A Mercedes mintegy 800 millió euróból építette fel a kecskeméti üzemet, ami évek óta a legkomolyabb, Németországon kívüli befektetése volt. Ha a bővítés mellett döntenek, az hasonló nagyságrendű befektetést, és – ami a számunkra még fontosabb –  több ezer újabb munkahelyet jelenthet.