Pompakocsit tessék, egyenesen a gyárból

2012.09.07. 11:55

A Cadillac, amely egykor egyeduralkodója volt a limuzin- és temetési jármű-piacnak Észak-Amerikában, ám az utóbbi években teljesen kiszorult, most az XTS két új változatával próbál visszatérni. Egy sofőrös limót és egy parádés koporsószállítót mutattak be a napokban, amelyekkel a Lincoln Town Car hegemóniáját szeretnék megtörni.

A sofőrlimó és a temetési jármű két olyan műfaj, ahol nemigen rúghat labdába más Észak-Amerikában, csak a klasszikus alvázas cirkálók. A General Motor pedig idestova húsz éve nem kínál ilyesmit, így szinte harc nélkül adták át a piacot a Fordnak, amely megtartott néhányat az őskövületek közül. Ráadásul ez a két, kicsinek tűnő szegmens – akár a rendőrautók piaca – az Egyesült Államokban és Kanadában évente több tízezer autót jelent, így érdemes érte harcolni.

A Cadillac most az XTS-sel igyekszik újra helyet szorítani magának az elvesztett piacokon. Ez az autó ugyan az Opel Insigniában használt fronthajtású, önhordó alapokra épül, azaz nem olyan egyszerű átépíteni, mint az alvázas modelleket, de ezen azzal próbál segíteni a GM, hogy saját maga fejlesztette ki a két speciális változatot. Házon belül alapítottak egy részleget Professional Vehicles néven, ahol csak az ilyen rétegmodell-átépítésekkel foglalkoznak – azt remélik, ezzel elérhetik, hogy a Cadillacek ismét gyakori jelenséggé váljanak az érettségi banketteken, az esküvőkön és a temetéseken.

Azzal persze tisztában vannak, hogy ez nem könnyű feladat, de az első lépést megtették – innentől a sofőrszolgálatokon és temetkezési vállalkozásokon múlik a két speciális típusváltozat sorsa.