A felfrissített Gallardót már bemutatták az idei Párizsi Autószalonon, de most leleplezték a Spyder verziót is. Itt is ugyanazokkal a változtatásokkal találkozhatunk, mint a kupénál, csak egy kicsivel még magamutogatóbb módon.
A frissítésben az első és hátsó levegőrostélyokon ugyanazokkal a szögletes formákkal találkozhatunk, amelyek tagoltabbá tették az autó elejét és hátulját. A vászontetős változaton a módosítások még jobban csalogatják a tekintetet, ami jó hír lehet a cégnek és a vevőknek egyaránt. A diffúzor is radikálisabb légterelő lapokat kapott, amivel még agresszívabb az autó hátulról. A módosítások nem csak az esztétikumot szolgálják, de a bődületesen nagy hőt termelő blokk hűtésén is javítottak.
A motor maradt, továbbra is 560 lóerős, a maximális nyomatéka pedig 540 Nm, így már az alapmodell is elképesztően megy, de akinek ennyi is kevés, az később megvásárolhatja a gép 570 lóerős kivitelét is. Ez az erősebb motor mellett felszereltségével is a versenypályás használatot támogatja majd, hisz kerámia féktárcsákkal, fix hátsó szárnnyal és kevesebb kényelmi extrával érkezik.
A Spyder bemutatásával egy időben a kupé Galladóhoz is elérhetővé vált az új, 19-es polírozott felnigarnitúra – ez a Style nevű kiegészítő csomagban érhető el. A felújított Spyder és kupé már novemberben leváltja a sportkocsi korábbi változatait.