2012.10.30. 11:54

A világnak ezen a felén nemigen hallhattunk még a Troller márkáról, pedig 17 éve létezik, és meglehetősen sikeres Brazíliában, ahol az ország egy jelentős részén tisztességes terepjáró kell a közlekedéshez.

A Troller 1995-ben eleve egy elég arcátlan Jeep-másolattal, a T4-essel kezdett befutni. Épp csak a jogvédett hűtőrácsot nem vették át az amerikai terepjárókról. Az R-X érdekessége épp az, hogy a

brazilok továbbgondolták az eredeti Wrangler-formát: valami korszerű, friss, fiatalos sült ki belőle. A trükk egyszerű: megemelték az övvonalat, alacsonyabbak lettek az oldalablakok, a sárvédőíveket pedig a küszöb köti össze egyetlen, az egész autón végigfutó sávvá. A Jeepnek ez azért fájhat igazán, mert a pofásabb terepjárót a nagy rivális, a Ford birtokolja. A Troller ugyanis öt éve a Ford leányvállalata.

Műszaki szempontból már kevesebb irigyelni való van az egyelőre csak tanulmányként kiállított gépben. A motorja 3,2 literes, négyhengeres régimódi turbódízel 165 lóerővel és 380 Nm-es csúcsnyomatékkal, amely persze mind a négy kereket hajtja egy viszonylag egyszerű, felezős kapcsolható hajtásrendszeren keresztül.

Egyelőre nem tudni, hogy az R-X-ből lesz-e sorozatgyártmány, és ha igen, kiviszik-e Latin-Amerikából, de ez a gép tökéletesen alkalmasnak látszik arra, hogy akár Észak-Amerikában is befűtsön a Jeepnek.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.